Az Emmi nem enged a tiltakozásnak, megváltoztatja a Ságvári gimi nevét

2015.03.19. 10:57 Módosítva: 2015.03.19. 17:45

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára ismét azt írta, hogy meg kell változtatni a Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnáziumának nevét, mert Ságvári Endre az MTA állásfoglalása szerint a kommunista áldozatvállalás jelképe lett és a 20. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához kapcsolható, tudta meg a Délmagyar.

A KDNP-s államtitkár Szabó Sándor szegedi szocialista képviselőnek írt levelében úgy fogalmazott, hogy az iskola figyelemre méltó teljesítménye és tiszteletre méltó hagyományai nem Ságvári Endre nevének következményei.

A viták is igazolják, hogy meg kell hallgatni a felmerülő véleményeket, egyeztetni kell, és a szükséges konzultációk lefolytatását követően hozható meg a végleges döntés. Az iskola új névadójának megtalálása a helyi közösségek szempontjaira és a lokálpatrióta javaslatokra tekintettel történhet meg. A helyiek véleményének ismeretében lehetséges dönteni arról, hogy a gimnázium új elnevezése milyen konszenzusos megoldás mentén születik meg, azonban a törvények betartása nem kérdőjelezhető meg.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csütörtök délutáni közleményében azt írta: az egyetemnek a Rétvári Bence és Szabó Sándor közötti levelezésről a sajtóhíreken kívül nincs konkrét információja. Az egyetem vezetése az egyetemi gyakorlóiskola elnevezése ügyében Palkovics László felsőoktatási államtitkárral áll kapcsolatban, hiszen ő képviseli az Emmit mint fenntartót. A vele való egyeztetéseken kiderült, hogy a jogi szabályozás nem ad választ a pontos eljárásrendre. Sőt: bizonyos ellentmondás van a köznevelési törvény és a felsőoktatási törvény között abban, hogy formálisan kinek kell kezdeményeznie a névváltoztatást.

Az SZTE vezetésének jogi álláspontja szerint e kezdeményező nem lehet az egyetem, mert ezzel sérülne az emberi erőforrások miniszterének a felsőoktatási törvényben egyértelműen megfogalmazott joga. Az egyetem közleménye szerint a felsőoktatási államtitkárság egyértelmű helyzetet akar teremteni, szükség esetén a jogszabályok módosításával. Erre van idő, mert a névváltoztatást csak a következő tanév kezdetével lehet végrehajtani.

Mint ismert, február közepén  derült ki , hogy átnevezhetik a gimnáziumot, mert Rétvári Bencének nem tetszik, hogy az iskolát egy antifasiszta ellenállóról, Ságvári Endréről nevezték el. Rétvári a jobbikos Szávai István képviselő kérdésére  válaszolta  ezt, már akkor is az MTA állásfoglalására hivatkozva.

Az átnevezés ötlete a korábban a gimnáziumban végzett politikusok között is vitát generált, de egy 37 éve ott dolgozó tanár is nyílt levelet írt a névadó mellett állást foglalva. Az átnevezés ellen Facebook-csoport is alakult, az Index szavazásán pedig 6219 szavaztak arra, hogy maradjon Ságvári a Ságvári, a nemek száma mindössze 1227 volt.

Ha szeretne tisztán látni Ságvári-ügyben, akkor olvassa el a Múlnak az évek, őrzi az ének című történelmi összefoglaló cikkünket.