Egymilliárdot bukott a brókerbotrányon Fót
Véletlenül derült ki, hogy a fideszes polgármester mindenféle engedély nélkül megduplázta a korábbi félmilliárdos betétet a nemrég felfüggesztett Hungária Zrt-nél. A fóti önkormányzat pénteki átvilágítási bizottsági ülésén derült ki, hogy a város összesen egymilliárd forintos fejlesztési alapja rekedt a brókerbotrányban bedőlt Hungária Értékpapír Zrt.-ben.
Az Index információi szerint a képviselő-testület tagjai azzal tisztában voltak, hogy az előző ciklusban, 2013-ban a városvezetés 500 millió forint megtakarítást helyezett el a cégnél, de a további félmilliárdos hungáriás betétről a pénteki bizottsági ülésig a polgármesteren, Bartos Sándoron kívül senki sem tudott.
A testületi ülésen az derült ki, hogy Bartos a tavaly októberi önkormányzati választás után két héttel adott megbízást a Hungária Zrt.-nek az újabb félmilliárd forintra, de erről sem előzetes engedélyt, sem utólagos jóváhagyást nem kért a képviselőktől.
Az újabb félmilliárdos lyuk megjelenése óriási botrányt kavart a városban, mivel alig egy hete derült ki, hogy a költségvetéssel sincs minden rendben.
Két héttel ezelőtt el kellett rendelni a képviselők tiszteletdíja egy részének zárolását is, mert váratlanul kiderült, hogy másfél milliárdos hiány van a város költségvetésében.
Március elején az MNB felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az intézményhez, a rendőrség itt is lekapcsolta az érintetteket.