Kartellgyanú miatt beintett az EU az M4-es 110 milliárdos szakaszára
Az Index információi szerint a múlt héten Brüsszelben elbukott az M4-es sztráda Abony-Fegyvernek közötti szakaszának támogatási kérelme.
Az Európai Bizottság szerint a három részre osztott szakasz mindegyikén elképesztően eltúlozták az építési költségeket, annyira, hogy ezt már nem engedik finanszírozni a 2014-2020-as uniós programjaiból.
A bizottság szerint a kilométerenkénti 4 milliárdos ár felveti a kartellezés gyanúját.
Az Abony-Fegyvernek közötti kevesebb mint 30 kilométeres távot három szakaszban pályáztatta meg a NIF Zrt. úgy, hogy a hazai piac öt befolyásos szereplője is részesült az üzletből.
Egy 46,7 milliárdos részt nyert meg a Colas-Swietelsky konzorcium, egy 32,5 milliárdosat a Közgép-A-Híd páros, és egy 31,5 milliárdosat a Strabag. Az építkezések mindhárom területen megkezdődtek, és elvileg 2016 szeptemberében fejeződtek volna be.
Az Európai Bizottság elutasító döntése azzal a következménnyel jár, hogy a teljes útépítési projektet a hazai költségvetésből kellene finanszírozni. Ennek elkerülésére a kormány vagy leállítja az építkezést, vagy új közbeszerzési eljárást ír ki, utóbbi esetben információink szerint a korábbi átalánydíjas helyett viszont tételes egységáras elszámolást kell feltételként rögzítenie a pályázatban.
A kormány egyetlen reménye a váratlan pluszköltségek lefaragására, ha Brüsszelben belemennek abba, hogy legalább az eddig megvalósult útszakaszok költségeit fizessék. Erre a magyar javaslatra még nem mondott nemet a bizottság.