Parlamenti belépőt is kapott Tarsoly Csaba

2015.03.28. 07:10

Parlamenti belépője volt Tarsoly Csaba Quaestor-vezérnek – tudta meg az Index. A brókerbotrányban érintett nagyvállalkozó 2013 áprilisában kapta meg a belépőt a Miniszterelnökségtől.

A Miniszterelnökség akkor még államtitkárságként működött Lázár János vezetése alatt. A Miniszterelnökségen dolgozott államtitkárként Szijjártó Péter is, aki akkor Orbán Viktor külügyi és külgazdasági stratégiájának kialakításáért és végrehajtásáért és az ebből adódó feladatok előkészítéséért, koordinálásáért felelt, és aki kapcsolatban állt Tarsoly Csabával, a moszkvai magyar kereskedőházat éppen 2013 áprilisában avatták fel közösen. 

A külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház jelentős összegeket tartott a Quaestornál, méghozzá állampapírban, de ezt még a cég bedőlése előtt kivette, készpénzben. Éppen aznap, március 9-én vette ki a vagyonát, amikor az MNB már vizsgálódott a cégnél, és amikor este a Quaestor bejelentette a fizetésképtelenséget.

A különös, nehezen megmagyarázható esetről Orbán Viktor miniszterelnök utólag – az erről szóló hírek megjelenése után – azt mondta, személyesen ő rendelte el, hogy vegyék ki a brókercégeknél lévő állami pénzeket. A kormányfő állítása szerint nem voltak bennfentes információik, és a köztévé pénteki híradója szerint ez az utasítás nem sokkal a Buda-Cash botrányának kirobbanása után, tehát nagyjából két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt elhangzott. Ha ez valóban így van, akkor viszont figyelemreméltóan bátor kockázatvállalás volt a Szijjártó-tárca alá tartozó kereskedőháztól, hogy még majdnem két hétig ott parkoltatta az állami pénzeket, és csak akkor vette ki azt, amikor a Quaestornál már tudni lehetett, hogy baj van.