Gyilkosság: átvágott torokkal találták meg Újpesten

2015.03.31. 14:11 Módosítva: 2015.03.31. 16:30

Átvágott torkú férfira találtak rá kedden délután Újpesten. A vérző férfit a József Attila utcai lakótelepről kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. a Velvet úgy tudja, egy hajléktalan férfi volt az áldozat, aki már többször húzta meg magát egy újpesti garázssor széltől óvott szegletében.

A Velvet azt írja, hogy a hajléktalan korábban az egyik házban lakó hölgynek elmesélte, súlyos beteg, gyomorrákban szenved, kezelésre jár. Elmondása szerint azonban betegségét jól viselte. Pont ez a hölgy volt az, aki kedden reggel hétkor rátalált a vérben fekvő férfire.

Az utca egy részét lezárták, jelenleg folyik a nyomozás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Térfigyelő rendszert avattak Újpesten

40 kamerából álló térfigyelő rendszert avattak kedden Újpesten, a IV. kerületi rendőrkapitányságon. A jövőben 55 kamerát magában foglaló hálózat kiépítésének mintegy 130 millió forintos költségét a kerület önkormányzata finanszírozta, amely évente 52 millió forinttal járul hozzá a rendszer működtetéséhez.

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), Újpest polgármestere ez alkalomból kifejezte reményét, hogy a bűnmegelőzést segítő térfigyelő kamerák működtetése nyomán tovább javul a városrész közbiztonsága. Hozzátette, hogy az állampolgárok által ingyenesen használható wifi-hálózatot is működtető rendszer kiépítését teljes egészében saját forrásból fedezte az önkormányzat.

Terdik Tamás, a terület rendőrkapitánya arról szólt, hogy a térfigyelő kamerák által közvetített képeket éjjel-nappal 2-2 rendőr figyeli, illetve ugyancsak 2-2 járőr vethető be az észlelt jogsértések esetén. Az ő szolgálatukhoz nyújt segítséget az önkormányzati támogatás.

(MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport