Tömegverekedés volt Nagykanizsán

2015.04.06. 10:18

A nagykanizsai rendőrök tizenegy embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottként hallgattak ki egy utcai tömegverekedés után.

Két család szólalkozott össze egy nagykanizsai hipermarketben április 3-án este. A veszekedés az utcán is folytatódiott, majd a két társaság összeverekedett. A kiérkező rendőrök vetettek véget a tömegverekedésnek, és a helyszínen elfogtak tizenegy embert, előállították őket, majd egy 20 éves, egy 28 éves, egy 24 éves, egy 30 éves szepetneki férfit; egy 34 éves, egy 45 éves, egy 17 éves nagykanizsai férfit, valamint egy 26 éves és egy 45 éves nagykanizsai nőt gyanúsítottként hallgattak ki. A verekedésben ketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A gyanúsítottak azt mondták a nagykanizsai nyomozóknak, hogy a két család között évek óta rossz a viszony, és már többször kerültek konfliktusba egymással.

A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást a hét férfi és a két nő ellen.