Elkezdődött a gólyatábori erőszakoló pere

2015.04.08. 09:58 Módosítva: 2015.04.08. 17:38

Elkezdődött a nemi erőszakkal vádolt K. Szilárd büntetőpere a Fonyódi Járásbíróságon. Az ügyész és a férfi ügyvédje zárt tárgyalást kért, amit Németh Károly bíró erkölcsi okokból és a sértett védelme, kímélete érdekében elrendelt - így a sajtó képviselőinek el kellett hagyniuk a tárgyalótermet. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, K. Szilárdot nemi erőszakkal vádolja a rendőrség azután, hogy augusztusban az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának gólyatáborában megerőszakolt egy fiatal lányt. A táborban fotósként dolgozó férfi korábban már ült nemi erőszak miatt.

A szerdai tárgyalásra a bíróság tanúkat és informatikai szakértőt is beidézett. Az áldozatot a perben egy úgynevezett sértetti képviselő, vagyis egy ügyvéd képviseli.

K. Szilárd, aki a vádak szerint több mint 100 fotót készített az erőszak alatt a lányról, hogy később azokkal zsarolhassa, a bíróságon közölte: nem járul hozzá ahhoz, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róla.

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője a hét órán át tartó első tárgyalási nap után azt mondta az MTI-nek, hogy a bíróság meghallgatta a vádlottat, majd a sértettet képviselő ügyvédet, valamint hét tanút és egy igazságügyi szakértőt. A májusi második tárgyalási napon még két tanút hallgat meg a bíróság, aztán következnek a perbeszédek, és ítélethirdetés is várható május 27-én.