Átadták az elátkozott aluljárót

03
2015.04.09. 18:01
Csütörtöktől végre használni lehet az elátkozott pilisvörösvári közúti aluljárót, ami az elátkozott esztergomi vasútvonal alatt visz át, amit viszont még nem adtak át.

Szép csendben megnyitották a gépjárművek előtt a 10-es út forgalmát az esztergomi vasútvonal alatt átvezető pilisvörösvári közúti aluljárót. Ez azért hír, mert a helybéliek közül már senki sem nagyon bízott ebben.

Legutoljára tavaly júniusban számoltunk be helyszíni riportban a nevezetes építményről, amit kiástak, fölé építették a vágányokat, majd elöntötte a víz, végül betemették az egészet. A helyiek között már az terjedt el, hogy a kivitelező meggondolta magát, és felüljárót épít aluljáró helyett a közúti forgalomnak.

Az aluljáró tavaly nyáron leginkább egy harckocsi gyakorlótérre emlékeztetett, vasbeton tankcsapdákkal, órási mesterséges tóval. Mint kiderült, meg kellett várni, hogy a víz felszáradjon. Akkor tavaly október végére ígérte az átadást (ideiglenesen) a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. illetékese, 2015 elejére pedig a végleges átadást. Ebből lett 2015 áprilisa, de az aluljárót láthatóan még ideiglenes útvonalon használják az autók. A végső átadás időpontját nem tudjuk.

A közút a szintén elátkozott esztergomi vasútvonal alatt visz át, aminek a felújításáról egy vasúti szakértő úgy nyilatkozott: "Amit itt el lehetett baszni, azt elbaszták." A Budapest-Esztergom vasútvonal felújítását eredetileg 2013 év végi határidővel tervezték, de a projekt háromszor fél évet csúszott.

  1. A vonal szakaszaira külön írtak ki közbeszerzési pályázatot, ám rögtön az első szakaszé eredménytelen lett. Ez okozta az első féléves megcsúszást.
  2. A második határidő 2014 közepe volt, de a telekkisajátítások elhúzódása miatt újabb fél év csúszás szenvedett a felújítás.
  3. A harmadik határidő 2014 vége lett, ez volt érvényes tavaly júniusban.
  4. A negyedik határidő 2015 nyara. Ez azért csúszott el, mert a MÁV nem akart dízelvonatokat a vonalon, de a villamosítás megcsúszott. Nyártól így is Desiro dízelvonatok járnak majd a szakaszon ideiglenesen, mert a villamosítást csak jövő év végére fejezik be, akkor jöhetnek a korszerű, új Flirt-ök. Legalábbis most így néz ki, ha optimistán nézünk előre.

A vasúti felújításhoz több közúti fejlesztés is tartozik, például egy teljesen új út kiépítése a Pomázi út és az Ürömi kereszteződés között. Az Ürömi kereszteződés körforgalommá alakítását is most végzik. A közúti fejlesztésekkel kettővel csökken a vasúti átjárók száma (a legforgalmasabbakkal), és négy közúti alul- vagy felüljáró épül.