Előzetesbe került a zalaegerszegi lány gyilkosa

2015.04.14. 16:29

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a zalaegerszegi emberölés gyanúsítottját. A képeken a Zala Megyei Törvényszéken vezetik április 14-én a sebzett fejű és kezű, 21 éves B. Barnabást. A gyanú szerint a férfi megölt a 18 éves, zalaegerszegi Júliát április 11-én éjjel. A férfi még nem tett vallomást.

A Zalaegerszegei Törvényszék tájékoztatása szerint a 30 napra szóló előzetes letartóztatás indoka: megalapozottan feltételezhető, hogy ha a gyanúsított szabadlábon marad, az elkövetés eszközét és az egyéb tárgyi bizonyítékokat megsemmisítené vagy elrejtené, megnehezítve vagy veszélyeztetve ezzel a bizonyítást. A gyanúsítottat a tárgyalást követően átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A bíróság döntése nem jogerős, mert a védő és a gyanúsított is fellebbezett.

A 21 éves férfit a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy szombaton éjszaka a zalaegerszegi parkerdőben olyan súlyosan bántalmazta 18 éves egykori barátnőjét, hogy a lány a helyszínen belehalt sérüléseibe. A férfi a tett elkövetése után autóba ült, majd Sármellék és Fenékpuszta között közlekedési balesetet szenvedett.

A rendőrség által őrizetbe vett férfit először a keszthelyi, majd vasárnap reggel a zalaegerszegi kórházba szállították.

Az emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat.

Nem tudott élni nélküle

A Blikk információi szerint Barnabás és Júlia tavaly júniusban ismerkedtek meg, a fiú húga mutatta be bátyjának Julit, akivel együtt sportolt. A pár már januárban szakított, de erről a fiú nem akart tudomást venni, hívogatta, és SMS-ekkel bombázta a lányt. A Blikk szerint azt hajtogatta, hogy: „nem tud Juli nélkül élni”.

Szúrás is lehetett

A Blikk szerint Barnabás puszta ököllel esett neki a lánynak, majd fojtogatta, és szurkálta. Az eszközt a rendőrök még mindig keresik. A lányt olyan súlyosan bántalmazta, hogy több önmagában is halálos sérülést találtak a testén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport