Jácint
15 °C
31 °C

Siker! A drog oldotta meg a vidéki alkoholproblémát

aIMG 5970
2015.04.16. 08:06
Megdöbbentő mértékű a vidéki droghasználat, a pálinka is csak arra kell már, hogy eladják, és kábítószert vegyenek az árán. Egy kelet-magyarországi faluban hét-nyolc évesek büszkélkednek a dizájnerdrogos ismereteikkel. És mióta az állam szakmai, egészségügyi segítség helyett a rendőrséggel gondolja kezelni a problémát, nem is tudható, mekkora tömegben drogoznak vidéken.

Bácsika, tudod mi az a herbál?

A kelet-magyarországi falu sáros utcáján álltam, és összekuszálódott arccal meredtem a 7-8 éves gyerekekre. Arcizmaim nem tudták eldönteni, hogy a fájdalmas grimasz vagy a még fájdalmasabb vigyor formáját vegyék fel. Elkeserítőnek tűnt ugyanis, hogy 7-8 éves kissrácok éppen dizájnerdrogos szakismereteikkel próbálnak hencegni az idegennek (grimasz). Groteszk volt ugyanakkor, hogy a szociális szervezet munkatársa nem sokkal korábban kért meg arra: egyelőre ne hozzam szóba cikkem témáját, a dizájnerdrogokat. Aztán kiléptünk az utcára, és kiderült, csak akkor tudnám elkerülni a kérdést, ha csuklyát húznék a fejemre, és hangos kántálással tartanám távol magamtól a beszűrődő zajokat (fájdalmas vigyor).

Ha a falu utcáján játszódó jeleneteket valami filmben látom, akkor kinevetem a rendezőt, hogy így megszaladt a fantáziája.

A széles, kátyúkkal tarkított utcán azon háborgott egy csoport huszonéves srác, hogy valaki mobillal lefotózta egyikük meztelen anyját. Közben egy kapucnis srác egy hátul álldogáló társa kezébe nyomott valamit, mire az megfordult, és néhány barátjával eltűnt egy vakolatlan falú házban.

A következő keresztutcánál két 16-18 éves srác táncolt egy helyben topogva. Egész jó volt a mozgásuk, még a pörgős house-ot is oda tudtam képzelni, merthogy amúgy teljes volt a csönd, a madarak csicseregtek csak. Az egyik srác kacsintott, majd odavetette a talicskát toló öregasszonynak: „Jól pörget ez a bogyó.”

Az utca végén egy fiatal pár jött szembe. A lány a falusias környezettől idegen módon szűk farmert és csillogó pulcsit viselt, és tétován vigyorgott. A szája szélét rágcsálta, ami a gyorsítószerek klasszikus tünete. A fiúja tétován húzta maga után.

Az utolsó házból egy anyuka tolt ki babakocsit. Megismerte szociális munkás kísérőmet, és morgott valamit a herbálról. „Te is herbáloztál?” – törtem meg immár értelmetlennek tűnő hallgatási fogadalmam. De a nő a fejét rázta, hogy nem, majd egykedvűen a ház felé intett: „Ott benn szívják. Egész nap ezt csinálják.”

És ezek után toppantak elénk a kissrácok, hogy a szürrealitás vagy még inkább a tragikum felé tolják a képet.

„Bácsika, tudod mi az a herbál?”

„Tudom. És ti tudjátok?”

„Igen. Drog” – nézett körbe büszkén.

„Vannak, akik drogoznak itt a faluban?”

– kérdeztem a herbállal hencegő gyerekeket, akik úgy válaszoltak, mintha arról lenne szó, kik járnak a környékről focizni. „Mind drogozik.” – vágtak egymás szavába, egyikük önkéntelenül mutatja is, ahogy az injekciót tolja a karjába. „Tűvel szúrják magukat?” – döbbentem meg, mert az intravénás droghasználókat képtelen voltam a falusias környezettel azonosítani. „Igen, igen, a tűket utána a falba döfik, ott vannak a ház mögött” – mutattak az utca vége felé.

Dalol a drogról, mint a kismadár

A gyerekek spontán elbeszélésénél egy MTA-kutatás sem lehet hitelesebb. Náluk nincsenek felpuhított történetek, azt mondják el, amit látnak. De a 18-20 éves srácok történetei is abban erősítettek meg: errefelé már nem valami különös, városias hóbort a droghasználat, hanem a napi valóság része.

„Néhány éve terjedt el nagyon. Előtte, öt-hat éve voltak, akik szpídeztek, ment a bogyózás is (eksztazi – a szerk.), a fű meg alap volt. De ezek drágák voltak – mesélte a huszonéves srác, aki a szociális munkások segítségével már egy civil szervezetben dolgozik, és közösségi programokat szervez. „Aztán jött a kati meg az olcsó fű, és mindenki elkezdte.”

Hogy kell érteni azt, hogy mindenki? „Itt ha egy ötéves gyereket megkérdezel, úgy dalol neked a drogról, mint a kismadár” – mondta egy lány, aki ugyan az ország másik részén élt, egy kisváros szélén, de hasonló állapotokról számolt be. „Itt azok nem használják, akik 2-3 évesek” – folytatta a lány hátborzongató tényszerűséggel a hangjában, majd partneréhez fordult: „Csabika mennyi volt, amikor rászokott?” „Tizenegy.”

Elképedésemet látva sorolták: „Családos anyák is drogoznak.” „Van néhány olyan ház, ahol az apa, az anya, meg a gyerekek is használják. Mikor mit: herbált, kristályt, bogyót, ami van.”

Szegénységi droghasználat

Egy másik helyszínen, huszonéves fiúk szintén arra lyukadtak ki, hogy a cigányok lakta negyedben szinte minden háztartásban van droghasználó.

Szemelyácz János, az Addiktológiai Társaság egykori elnöke, pszichiáter egy beszélgetésünkön pedig arról mesélt: „Egy Somogyban dolgozó lelkész mesélte, hogy az apró falvakban olyan a drogok elterjedése, hogy már azt gondolja, a cigányok kicsinálására terjesztik valakik.”

A kép a helyzet tragikusságát volt hivatott kifejezni. Az összeesküvés-elméletekre fogékony olvasóinknak hangsúlyozzuk, hogy a szövegkörnyezetből nyilvánvaló volt, senki nem hitte, hogy titkos hatalmak valóban ilyen eszközökkel fordulnának a romák ellen. Annyi igaz, hogy a megdöbbentő mértékű vidéki droghasználat ránézésre valóban a cigánysághoz köthető. Ez azonban csak a látszat, aminek megvannak az okai.

  • A cigányok sokkal nyíltabban élik életüket. Napi rutinjuk megjelenik az utcákon is, míg a többségi társadalom egyes ügyeket meghagy a négy fal közt.
  • A dizájnerdrogok használata szegénységi droghasználat, ahogy ezt hamarosan bemutatjuk. A lecsúszottabb rétegek egyre nagyobb számban nyúlnak az alkoholnál is olcsóbb szerekhez.
  • A drogokkal foglalkozó ellátórendszert az elmúlt években úgy meggyengítették, hogy kisebb településeken ilyesmi már nem is létezik. A kívülálló csak civil szervezetek segítségével juthat közelebb az elzárt közösségekhez. Ezek a szervezetek jellemzően a romák felzárkóztatásával foglalkoznak, azaz az újságíró is inkább a cigányok problémáiba kap bepillantást.

A falusi díler tudja

Találkoztam azonban egy kisvárosi dílerrel, akinél hitelesebb adatokat a KSH sem tud produkálni drogügyben. „A magyarok ugyanúgy vették. Én cigányoknak nem is árultam, hiába jöttek. Féltem, hogy beköpnek. Mindent vittek, de leginkább herbált, kristályt (korábban a mefedront hívták így, ma különböző dizájnerdrogokat kapni a név alatt – a szerk.). Régebben nagyon ment a fehér winter, az olyan, mint a herbál, csak jobb. Hogy mitől jobb? Hát erősebb.”

„Volt aki szúrt is, de a legtöbben herbáloztak – mesélte a nem cigányok vidéki drogfogyasztásáról a díler. – Egész héten jöttek, de csütörtöktől folyamatosan, úgy, hogy vasárnap délutánig aludni sem tudtam. Éjjel is felcsörgettek, úgyhogy én is szívtam a herbált, hogy aludni tudjak.”

A kelet-magyarországi faluban is hasonló történeteket hallottam: „A telepen arányaiban jobban söpört a drog, de sokan csinálták a faluban is. Átjártak hozzánk a telepre, mert itt is lehetett kapni.”

Mióta az állam szakmai, egészségügyi segítség helyett a rendőrséggel gondolja kezelni a problémát, nem tudható, mekkora tömegben drogoznak vidéken. De éppen a rendpárti megközelítés miatt világos, hogy mit fogyasztanak. A rendőrség ugyanis addig üldözte az ismert drogokat, míg azok szinte eltűntek a piacról, és helyüket átvették a dizájnerdrogok. Ezek legálisak vagy féllegálisak, lecsukni ezért nem lehet senkit, a hatásuk viszont kiszámíthatatlan, és a jelek szerint sokkal rombolóbbak, mint az ismert szerek.

A herbál csattra tesz

Jól jelzi a használók tudatlanságát, hogy sokan hívták „olcsó fűnek” a legelterjedtebb drogot, a herbált. Cikkünk elején a babakocsiját toló kismama is legyintve mondta, hogy odabenn csak herbáloznak. Pedig a műfű barátságos neve ellenére nem a marihuána egy változata, hanem kiszámíthatatlan hatású dizájnerdrog, amire rá lehet szokni, és hosszabb távon lehangoló testi és pszichés tüneteket produkál.

A drogkultúra hiányára utal még, hogy sokan annak ellenére is megengedően beszéltek a herbálról, hogy amúgy súlyos hatásokról számoltak be, ha a tapasztalataikról kérdeztem őket. „Nagyon itatja magát, de csattra tesz.”

„Naponta szívod, és aztán jönnek a halálközeli élmények. De nagyon rá lehet csúszni” – mesélték fiatal fiúk. „Először hánytam tőle, és halálfélelmem volt. Aztán már napi negyven szálat is elszívtam. Egész nap. Öt évig csináltam. Amikor abbahagytam, 38 kilóra fogytam, pedig előtte hetven is voltam.” A lány történetében nem is ez volt a legsokkolóbb, hanem amikor elárulta, hogy 26 éves. Azt tippeltem, közel jár a negyvenhez.

A fű befordít, elveszted az időérzéked, eltompulsz, és rendszeresek a kellemetlen tünetek. Viszont 3-500 forint egy pakett, amiből az ember akár két napig is szívhat.

„Pestre kellett felmennem, ott vettem – mesélte díler riportalanyom. – Csak telefonálnom kellett, és kijöttek a pályaudvarra is, ha kellett. Ez egy ilyen zöld anyag, mint a fű. Aztán később megmutatták, hogy igazából fehér por, úgy mondták, hogy jévéhá. Mondták, hogy mályvalevélre szórjak nagyon keveset. Annyit, mint a kisujjkörmöm hegye. És aztán úgy árultam” – vezetett be a pontos adagolás mesterfogásaiba.

De mi az a kristály? Senki nem tudja

A vidék másik drogja a kristály. Hogy ez mi? Minden más, ami nem herbál. Ahogy a nyolckeres beszélgetéseimnél is csak legyintettek, amikor azt próbáltam kideríteni, katit, mp4-et vagy valami egész mást tolnak, úgy vidéki riportalanyaim sem foglalkoztak a részletekkel. Nincs értelme, hiszen ahogy tiltólistára vesznek egy szert, a szert gyártók rögtön piacra dobják az új, legális verziót. A szerek sokszor már utcai nevet sem kapnak, de ha igen, azt is felesleges megtanulni.

„Mindegy, mi van a dílernél, csak legyen valami. Nem is kérdik, mi az, csak beveszik” – mondták az egyik telepen lakók.

Ilyen a józsefvárosi droggettó

A nyolcadik kerületben a segélyszervezeteket bűnösnek kikiáltó politika segíti a drog terjedését. Nézze meg, mi történik Józsefváros tisztára söpört utcái mögött

Azt is megtudhatja, hogyan működnek a helyi drogelosztó-központok.

A kristály tehát néha inkább porszerű, máskor meg valóban kristálycukorra emlékeztető, igaz, rózsaszínes rögökből van. Ezt aztán szippantják orrba. Vagy krekkeznek: nem a súlyos, amerikai gettókból ismert crackről van szó, hanem a kristály alufólián melegített és úgy belélegzett fogyasztási formájáról. És vannak, akik intravénásan használják. „Úgy gyorsabban hat, azért jó” – magyarázták.

„16 évesen kezdte, most 18 – sorolta beletörődve az egyik herbálos srác anyukája. – Nem lehet mit mondani neki, mindenen csak röhög, ha be van szívva. Vagy agresszív lesz. De nem érdekli semmi. Mit csináljak? Talán majd bemegyek a rendőrségre, hogy segítsenek.” A kétségbeesésében felhozott megoldási javaslat mutatja, a súlyos problémával mennyire egyedül hagyták a vidékieket. Kórházat, orvost, pszichológust riportútjaimon szinte senki nem is említett. Nem vakságból, hanem mert az ellátórendszer leépítésével ilyen segítségnek a hírét sem hallják az emberek. Az egyetlen állami szervezet, amivel találkoznak, az a  rendőrség.

Te miért drogozol?

De vajon miért kapnak rá ilyen tömegben a herbálra, kristályra a falvak, kisvárosok fiataljai? Három jellemző választ kaptam a kérdésre:

  1. Reménytelenség. „Nehezen látsz a jövőbe, hogy a szép dolgok majd megtörténnek. A kábítószer pedig azt adja meg, amit keresel. Kikapcsol ebből a reménytelenségből.”
  2. Menőzés. „A faluban ezzel tudod megmutatni, hogy raj vagy. A kicsiknek is itt kezdődik a rajság, hogy mutassák, ők is herbáloznak.”
  3. Unalom. „Nem történik semmi, munka nincs. Aki dolgozni akar, annak fel kell költöznie Pestre, de ahhoz pénz kell. Itt meg egész nap csak együtt vannak az emberek, és unatkoznak. Bármi jó, ami történik.”

Az alkoholizmus már nem probléma

Azt gondoltam, hogy néhány riportút után már semmi nem tud kizökkenteni. Éppen egy semlegesnek tűnő témánál ért a meglepetés. Ha nem dolgoznak, miből veszik az anyagot, kérdeztem az egyik kétségbeesett anyát. „Lop a barátaival együtt. Több rendőrségi ügye is van. Itthonról is elviszi, amit tud. Most a születésnapra elrakott pálinka tűnt el.”

„Megitta azt is?” – kérdeztem naivan.

„Dehogy. Eladta.”

A szomorú történet pozitív üzenete, hogy a lecsúszott vidékhez kapcsolt alkoholizmus a múlté. „Ha valami ünnep van, születésnap vagy lagzi, akkor piálnak az emberek. De hét közben a herbál megy, meg a krekkezés.”

A beszélgetés után kiléptem a sáros vidéki utcára, és fiatalokat láttam, amint valami régi betonkáva körül egy alufóliával ügyködtek.

Rendes falusi utcakép, senki nem alkoholizál, a délután háromórás kristályukat szippantják a legények.