Megvan, hova költöztetik a Wallenberg szakközépiskolát

2015.05.05. 11:39 Módosítva: 2015.05.05. 14:44

A 6. kerületi Rippl-Rónai József utcába költözik a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola

- jelentette be az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén Halász József, a fővárosi szakképzési osztály vezetője az MTI híradása szerint.

A két tornacsarnokos épületben egykor 1200 diák tanult, ami felújítással újra alkalmassá tehető a működésre, közölte Halász. Erre már készített a főváros kiviteli terveket, már csak aktualizálásra várnak. A Ripp-Rónai utcai mellett egy Gyáli úti és egy Hernád utcai korábbi iskolaépület jött szóba. A végső döntést Balog Zoltán erőforrás miniszter május végén hozza meg.

A szakközépiskola július 1-től a Kliktől a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal fenntartásába kerül, az ő feladatuk lesz az iskola átköltöztetése. Hogy mindez mikor történhet meg, arról még tartanak az egyeztetések. 

Mint azt közel két hete megírtuk, Balog Zoltán úgy döntött, hogy a korábbi javaslattal szemben együttmaradhat a szakközépiskola jövőben, és csak költöznie kell, mivel a Ludovika téri épület a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszának a része, és a továbbiakban az intézménynek szüksége van rá. Akkor Balog azt mondta, hogy Tarlós István főpolgármester segítségét kéri abban, hogy alkalmas épületet keressenek a szakközépiskolának.

A kormány korábbi terve az volt, hogy megszünteti a nagy múltú szakközépiskolát, és a diákok felét műszaki iskolákba szórja szét. A március 18-ai döntés ellen az érintett diákokon és tanárokon kívül a a felsőoktatási reformokat ellenző tüntetők is tiltakoztak.