A vak komondorral csak bemelegített a nőverő polgármester

2015.05.13. 17:42 Módosítva: 2015.05.13. 17:49
Megérdemelten vált a családon belüli erőszak jelképévé Magyarországon Balogh József vak komondora. Az egykori fideszes országgyűlési képviselő, aki még ma is Fülöpháza polgármestere, szerdán állt a bíróság elé a súlyos testi sértés miatt. A tárgyaláson összegyűltek a klasszikus mozaikok: az önmagát sajnáló, a külvilágot és a nőt hibáztató bántalmazó, a visszavont terhelő vallomás, az orvos, aki szerint nem fontos lefényképezni a véres arcot, a falubeliek, akik nem akarnak botrányt. Szeptemberben jöhet az ítélet.

Kétszáz kiló kakas feldolgozása, stressz a parlamentben, aggodalom a szeretett ember testi épségéért, zsinórban négy tanyaprogramos előadás, kölcsönadott bográcsok, közelgő falunap, pálinkára beszedett gyógyszer – a fülöpházi polgármester, Balogh József szerint a híres vak komondoron kívül ez mind-mind közrejátszott abban, hogy a leggyakrabban csak Terikéként emlegetett Sz.-nének, az élettársának 2013. április 28-án betört az orr-, arc-és a járomcsontja, úgy, hogy a tanúk szerint csak úgy ömlött belőle a vér azon a hajnalon.

A Kecskeméti Járásbíróságon szerdán kezdődött el a súlyos testi sértésről szóló büntetőügy, amely a komondoros botrány miatt már a nyomozati szakban is Balogh fideszes frakciótagságába, majd párttagságába került. Igaz, azt nem akadályozta meg, hogy függetlenként kitöltse a 2014 tavaszáig tartó parlamenti mandátumát, vagy hogy Fülöpháza újraválassza polgármesternek tavaly októberben.

A politikus egy női ügyésszel és egy női bíróval találta szemben magát szerda reggel a bíróság dísztermében, ahová öltönyben, egy irattal teli, szakadt barna borítékot szorongatva érkezett. Nem tiltakozott az ellen, hogy kép-és hangfelvétel készüljön róla, de az ügyvédje első dolga volt, hogy zárt tárgyalást kérjen arra hivatkozva, hogy nem is elsősorban a vádlottat, de az „érintett személyeket rendkívül súlyos helyzetbe hozná”, ha nyilvános lenne, ami bent elhangzik.

A bíró, Mátyásné Polereczki Éva bíró elutasította az indítványt, viszont úgy rendelkezett, hogy kamerák, hangfelvevő eszközök csak a vádirat-ismertetésen és majd az ítélethirdetéskor lehetnek a teremben, minden másról csak jegyzeteket szabad írnia a sajtónak.

A kamerásoknak nem sok idő jutott, a vádiratot pár perc alatt elhadarta az ügyész. Eszerint 2013. április 28-án hajnali fél hat körül érkezett haza a fülöpházi tanyára Balogh és élettársa Soltról, ahol a nő fiának a lagziját tartották. Az asszony a konyhába indult, elkezdte volna elpakolni a lakodalomról hazahozott ételt, amikor Balogh megjelent, felkapta a tálat, és az ételt kiöntötte a földre. A nő megpróbálta összetakarítani, amikor Balogh újra megjelent a teraszon, és „minden előzmény nélkül” ütlegelni kezdte. A bántalmazás akkor maradt abba, amikor megjelent és a nő védelmére kelt Balogh nevelt fia. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Komondorról nem volt szó a vádiratban.

Utána már Balogh következett. Megpróbált nagyon készséges lenni, de rögtön az elején begyűjtött magának a bírótól egy csípős hangú kioktatást, amikor egy eldöntendő kérdésre (Kíván-e vallomást tenni?) nagy lélegzettel hosszabb válaszba kezdett volna. Pár pillanattal később a másik alapkérdésnél is fellépett egy kis zavar. Amikor megkérdezték tőle, hogy bűnösnek érzi-e magát, zavarában először azt válaszolta, hogy nem emlékszik a két évvel ezelőtti dolgokra. Kénytelen volt pár szót váltani az ügyvédjével, mielőtt kimondta volna: elismeri a bűnösségét, nem kíván vitatkozni az orvosszakértői véleményekkel.

Pedig Balogh egyébként biztosan sokat készült a tárgyalásra. Messziről, nagy ívben indított részletes vallomásában szerette volna megértetni mindenkivel, „milyen stresszes állapotban” volt, „mi vezetett ideáig”, így hát ezt mind elmondta:

  • „azon a héten nagyon zsúfolt volt a parlamenti program”
  • azon a héten négy előadást is tartott a tanyaprogramról
  • „ez egy mókuskerék ez a politika”, a „rendkívüli munkatempó” mellett csak 2-3 órákat aludt
  • közben készülni kellett a falunapra, nyomasztotta, hogy még nincs kész a beszéde
  • kétszáz kiló kakas húsát dolgozták fel a nyugdíjasklubbal, ezért a lagzi előtti napon is csak éjfél körül végzett
  • a solti lagzira ő adott kölcsön bográcsokat, és félt, visszakerülnek-e azok másnap a falunapra, „emiatt nagyon ideges” volt
  • volt egy „gyenge feszültség” közte és Terike közt amiatt, hogy ő lelkiismeretes polgármesterként nem engedte a solti lagziba elvinni a fülöpházi művelődési ház székeit
  • a lagziból hazaérve Terikével közösen megittak másfél-másfél deci pálinkát, amire még bevette a szokásos feszültségoldó tablettáit is lefekvés előtt

Balogh, aki „tisztelt” helyett sokszor - a bíróságokon kevéssé megszokott módon - „kedves bírónő”-nek szólította a bírót, szomorúan állapította meg, hogy

sajnos a párom nem tudta megérteni a lelkiállapotomat.

Arról, hogy pontosan mi történt közte és az élettársa között a lagzi után, már nehezen húzott ki belőle részleteket a bíró, amikor pedig mégis beszélt, újra és újra ellentmondásba keveredett magával. A bántalmazás közvetlen előzmény mindenesetre Balogh szerint az volt, hogy Terike vissza akart indulni Soltra segíteni elpakolni a lagzi után, de ő nem akarta, hogy a nő ittasan vezessen, ezt próbálta megakadályozni, Terike meg erre "behisztizett”. A tárgyaláson felidézték a korábbi vallomásait is. Vagy azokban, vagy ma élőszóban, de ezek a verziók mind felbukkantak:

  • nem emlékszik, mi történt
  • szándékosan ütötte meg a nőt, egyszer
  • egyszer ütötte meg, véletlenül, „a kapkodásban”, és nem az öklével, hanem a csuklójával, a húsos tállal a kezében felbukott, és Terike azért állította korábban, hogy szándékosan bántotta, mert meg akarta torolni a művelődési ház székeivel kapcsolatos sérelmet
  • kétszer ütött, ököllel, szándékosan
  • kétszer ütött véletlenül

Végül mikor rákényszerítette a bíró, hogy most már válasszon egyet a verziók közül, Balogh nagy nehezen azzal zárta le a kérdést, hogy

ha a szakértői vélemény szerint kétszer ütött, akkor ő nem vitázik, így történt.

Egyébként kiderült, hogy az erről szóló vallomást eredetileg akkor írta alá, amikor még reménykedett abban, hogy tárgyalás nélkül, közvetítői eljárásban le lehet rendezni az ügyet, és annak ez a beismerés volt a feltétele.

A vak komondorral csak akkor huzakodott elő, amikor a bíró rákérdezett, hogy is van a dolog „egy bizonyos kutyával”. Balogh erre újra elmesélte, hogy kutya odajött a dulakodáshoz, és közéjük ugrott, amire mindketten elestek, ő is csúnyán megütötte sajnos magát. A politikus új részleteket is elárult az állatról: nemcsak vak volt, hanem „kicsit süle” is, ugyanis kiskorában egy mezőgazdasági gép átment a fején, „ilyen volt szegény Havas”.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy Balogh annak tudja be a körülötte kialakult médiabotrányt, hogy az ő személyében „nem egy kisvadról volt szó, hanem egy nagyvadról”. A bíró azt is megpróbálta tisztázni, vajon egyszeri alkalom volt az asszony megverése, vagy sem. Balogh tagadta, hogy ismétlődő, folyamatos bántalmazásról lenne szó. Ezt többféleképp is próbálta alátámasztani, például:

16 évig voltam jogalkotó, törvénytisztelő ember vagyok.

vagy

Református keresztény ember vagyok, presbiter is voltam, ilyet nem követtem el életemben sem.

A témához hozzá tudna szólni Balogh volt felesége, aki a sajtóban azt nyilatkozta, hogy a férfi őt is verte, de az asszonyt a bíróság ebben az ügyben nem fogja meghallgatni. Balogh úgy adta elő, mintha az ő igazát bizonyítaná, hogy Terike „megbocsátott”, az eset után 10 nappal visszament hozzá, és ma is együtt élnek, ahogy ő mondja „szeretetben és békében”, a terv szerint össze is házasodnak, amint lezárul az ügy.

Terike nem akart már vallomást tenni

Az asszony volt az első, akit Balogh után behívattak a tárgyalóterembe. Tanúskodni nem akart és nem is kellett neki: hozzátartozónak számító élettársként megvolt a joga a mentességhez, élt is vele. Ez a döntése azzal a következménnyel járt, hogy – ahogy a bíró fogalmazott - „sztornó” az összes korábbi vallomása is, minden, amit az ügyről eddig a nyomozóknak mondott.

A bántalmazás után közvetlenül az asszony egy falubeli fiatal párhoz ment segítségért, ahol a nő Balogh unokájának az anyja volt, ők vitték tovább kocsival a kérésére egy másik, idősebb párhoz a faluban, akik az egészségügyben dolgoztak. Őket kérte meg arra, hogy vigyék be a kórházba. A tárgyalásra mind a négy embert behívták tanúskodni, az időközben Németországba költözött fiatal férfi ellen még körözést is kiadtak, amikor úgy tűnt, máshogy nem lehet előkeríteni. Mind elmondták, hogy Terike azon a hajnalon csupa vér volt, és akkor még egyértelműen megmondta, mi történt: „Jóska megverte”.

A fiatal nőnek jutott eszébe, hogy kellene fényképet készíteni az állapotáról a feljelentéshez, neki köszönhető, hogy elkészült egy fotó. A kórházban Terike maga már hiába kérte, hogy fotózzák le, az őt kísérő asszony szerint az orvostól azt a választ kapta, hogy „itt az ellátás a legfontosabb, nem a fényképezkedés”.

Máskor is menekült Balogh elől

A bíró mindegyik tanúnál rákérdezett, máskor is bántalmazta-e az asszonyt Balogh. A középkorú asszony először óvatosan csak azt mondta, hogy „a faluban ezt beszélték”. Erre rá is harapott Balogh ügyvédje, igyekezett a tanúval kimondatni, hogy tehát ez csak egy pletyka. A bíró viszont nem hagyta ennyiben, és még pár kérdés után kiderült, hogy a tanú Terikétől magától hallotta, hogy többször is megverték, sőt, az előző télen volt egy eset, amikor hóban, mezítláb menekült hozzájuk Terike. „Hát ez akkor nem pletyka” - vonta le a következtetést a bíró.

A házaspár férfi tagja önkormányzati képviselő Fülöpházán, ezért a bírónak eszébe jutott megkérdezni, ők elmentek-e ezek után a Balogh által annyit emlegetett falunapra. A válasz itt is sokat mond, ha az ember a bántalmazással kapcsolatos gyakori attitűdre kíváncsi: nem mentek, mert

tőlünk ne kérdezzen senki semmit.

A súlyos testi sértés a Btk. szerint alapesetben is 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha felfüggesztettel szeretné megúszni, Baloghnak érdekében áll bizonygatnia, hogy a családja nélküle ellehetlenülne. A sztenderd kérdéseknél már a tárgyalás elején kiderült, hogy a 8 általánosával és mezőgazdasági gépszerelői végzettségével polgármesterként nettó 201 ezret keres. A vallomása szerint „eléggé lepukkant” tanyán négyen élnek: ő, Terike, felnőtt nevelt fia és a kiskorú lánya. Terike sokáig háztartásbeli volt, most havi 40 ezret keres részmunkaidőben.

Pszichológushoz küldik

Balogh a bíró kifejezett figyelmeztetése ellenére ragaszkodott hozzá, hogy a tárgyaláson, a sajtó jelenlétében beszéljen még egy dologról: a lánya rákos betegségéről. A politikus elsírta magát, amikor elmondta, hogy a botrány közepette fedezték fel az orvosok a tumort. A lányt azóta megműtötték, de még mindig nem számít gyógyultnak. „Balogh úr, ön az egyetlen családfenntartó?” - kérdezte erre a bíró. Balogh határozott igennel válaszolt. Ekkor kapta meg a kérdést, hogy na és a felnőtt fia mivel foglalkozik. Erre elmondta, hogy a fiúnak dohányboltja van, de 928-an laknak csak Fülöpházán, kevés a dohányos, kicsi a bevétel.

A következő tárgyalás szeptemberben lesz, ítélet is akkorra várható. Legközelebb orvosok és szakértők tesznek majd vallomást, addigra a védelem indítványára egy pszichológus szakértő azt a kérdést is megválaszolja: vajon agresszív ember-e a vádlott.

Miután közölte, hogy a mentességi jogával élve nem tesz vallomást, Terike hazamehetett volna, de inkább megvárta Baloghot, leült a terem leghátsó sorának egyik székére. Amikor vége lett a tárgyalásnak, együtt indultak haza, csak Terike kicsit lassan járt, másfél lépcsőfordulóval lemaradt a férfi mögött.