Ma áll bíróság elé a vak komondor gazdája

photo 2
2015.05.13. 07:42

Szerdán kezdődik a Kecskeméti Járásbíróságon az élettársa bántalmazása miatt súlyos testi sértéssel vádolt politikus, Balogh József büntetőpere. Balogh fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt 2013 áprilisában, amikor a vak komondoros magyarázkodásról elhíresült bűncselekmény történt. A vádirat szerint a 2013. április 27-ről 28-ra virradó éjjel Balogh bántalmazta az élettársát, aki 8 napon túl gyógyuló orr, arc-és járomcsonttörést szenvedett.

Az ügy szinte azonnal nyilvánosságra került. 2013. április 29-én elsőként a 444.hu számolt be róla, hogy a polgármester élettársa kórházba került, és a forrásuk szerint azért, mert a férfi megverte. Akkor megszólalt Balogh volt felesége is, aki azt mondta: a politikus agresszivitása miatt váltak el, őt is többször megverte. Balogh tagadott, és előállt a mémmé válását megalapozó magyarázattal: a nő átesett a vak komondoron. Néhány nappal később levélben értesítette a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetését, hogy - a párt és a kormány érdekeit szem előtt tartva - kilép a képviselőcsoportból, de függetlenként parlamenti képviselő maradt.

A botrány 2013 novemberében kapott új lökést, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy súlyos testi sértés gyanújával kihallgatták Baloghot, és ő beismerte élettársa ütlegelését. Az ügyészségi bejelentés után Balogh az asszonnyal az oldalán így adta elő a történetet az Indexnek:

"Az igazság az, hogy azon a héten, amikor ez a komondoros dolog történt, egész héten keményen dolgoztam. A hét elején parlament, aztán a környéken tartottam előadást a tanyavilágról. Aztán egy lagzira kellett készülni, előkészülni, beszédet írni. Aztán mikor már túl voltunk az egészen, annyira túl voltam pörögve, hogy nem tudtam elaludni a fáradtságtól. Bevettem egy altatót, de az sem segített. Lefeküdtem, de nem sikerült elaludni. Aztán kimentem, azt hittem, épp indul a Terike, mondtam neki, hogy pálinkáztunk, ne vezessen. Elkezdtem behozni Terikét. A komondor nem tudta, mit csinálunk, hogy ez most játék vagy nem. Így odaugrált, mi meg megbotlottunk és elestünk. Én is csúnyán beütöttem a könyököm. És közben lehet, hogy megütöttem a Terikét, de csak véletlenül."

A Fidesz 2013 novemberében kitette a pártból. A politikus a parlamenti képviselőségért nem indult újra 2014-ben, de a történtek ellenére megőrizte polgármesteri székét Fülöpházán: igaz, a 2014 őszi választásokkor ő volt az egyetlen jelölt a posztra a Bács-Kiskun megyei településen.

A súlyos testi sértés alapesetben is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Tavaly Balogh és védője és velük együtt Terike is közvetítői eljárás elrendelésére irányuló indítványokat terjesztettek elő, de azokat a bíróságok első-és másodfokon is elutasították. Hiába kéri maga az áldozat is, a közvetítői eljárás elrendelése nem automatikus. A Kecskeméti Törvényszék végzésében az áll, hogy úgy látták: nem lenne célszerű ezt az ügyet közvetítői eljárásra utalni a cselekmény tárgyi súlyára és a bántalmazás körülményeire tekintettel.