Paks új vezére megkegyelmezett Horváth Phd Bélának

2015.05.16. 11:06 Módosítva: 2015.05.16. 11:11

Bán Tamás vezetésével pénteken tartotta utolsó igazgatósági ülését a Budapesti Városigazgatóság Zrt.

Bán május végén távozik a fővárosi önkormányzat top cégétől, ahol féléven át a Tarlós István főpolgármester után következő második legfontosabb budapesti posztot töltötte be. A tavaly létrehozott Városigazgatóság gyakorolja a fővárosi cégek nagy részének tulajdonosi jogait. A cégvezetőt azonban Orbán Viktor a napokban a Paks II. beruházás új vezérigazgatójának nevezte ki.

Budapesti Városigazgatóság Zrt. pénteki rendkívüli vezetői ülésén harmadszori nekifutásra elfogadták a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. 2015-ös módosított üzleti tervét, és itt ment át a Horváth Béla Phd által irányított cég átdolgozott közbeszerzési terve is.

Az ülésen Bán és Horváth "régi ismerősként" szólogatott be egymásnak: miután Horváth nagy mosollyal gratulált Bánnak az új állásához, Bán a plénum előtt jegyezte meg, tudja, hogy az FKF-nél pezsgőt bontanak a távozása miatt. Horváthéknak számos idei közbeszerzést halasztania kellett, mert a tulajdonos, a Városigazgatóság Zrt. nem fogadta el az üzleti tervet.

Az Index információi szerint időközben megszületett a Bán utódjáról szóló döntés is.

A távozó városigazgató helyére Sidó Szabolcs, a főváros Beruházási és Projektmenedzsment Főosztályának főosztályvezetője a legesélyesebb.