Jácint
15 °C
31 °C

Ló-AIDS-járvány fenyeget Magyarországon

2015.05.26. 19:15

Az ország nyolc megyéjének tíz településén kellett forgalmi korlátozást elrendelnie a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), hogy megakadályozza a lovakra veszélyes úgynevezett fertőző kevésvérűség (FKV, vagy ló-AIDS) terjedését - közölte a Nébih. A korlátozásban érintett települések listája elérhető a Nébih honlapján.

A hvg.hu szerint újabb lovakat kell elaltatni a rendkívül fertőző betegség miatt, az ország több pontján pedig további állatok vannak karanténban, míg eldől, le kell-e ölni őket is. A lótulajdonosok rettegnek, egy járvány beláthatatlan gazdasági károkat okozna, és tönkretenné a magyar lótenyésztés hírnevét - írták.

Márciusban kezdődött

A Nébih az MTI-vel közölte: március 9-én a Nébih állategészségügyi igazgatósága fertőző kevésvérűséget állapított meg egy Veszprém megyéből származó beteg lóban. Ezt követően a hatóság azonnal megtette a szükséges lépéseket: 3 állatot az Üllői Nagyállatklinika érintett istállójában, 5 lovat a származási helyén a betegség megerősítésétől számított 90 napra karanténba helyeztek, mint ahogy a beteg ló származási helyén, Veszprém megyében lévő állatot is. Az üllői klinikán karanténban tartott 3 ló közül kettőnél a fertőzést megerősítették, a harmadik eredménye továbbra is negatív.

Az Üllői Nagyállatklinika szomszédos istállóiban tartott, valamint az innen hazavitt állatoktól vett kontroll vérminták eredménye negatív. A hatóság megvizsgálta a klinika szomszédságában lévő "Dóra-majorban" tartott lovakat is, ezeknek az állatoknak a vizsgálata minden esetben negatív. A maximális biztonságra törekedve az üllői eset miatt a hatóság további 30 nappal meghosszabbította a karanténban tartott állat megfigyelését.

A takonykór is terjed

A Nébih közölte, hogy az elmúlt 2 hónapban a lovak kötelező fertőző kevésvérűség és takonykór ellenőrző vizsgálatra beküldött minták száma jelentősen nőtt, a vizsgálatok további 4 fertőzöttségre gyanús pozitív mintát jeleztek. Ezen állatok forgalmát is korlátozzák, amíg a betegséget a további vizsgálatok megerősítik vagy kizárják.

Az elrendelt és megfelelően betartott karantén, valamint az előírt állategészségügyi szabályok betartása a további terjedést megakadályozza. A biztosan fertőzött lovak esetében a jogszabály az állatok elaltatását írja elő, épp a többi ló egészségének és az ország állategészségügyi státuszának megőrzése érdekében. Az intézkedés a tulajdonos állami kártalanítása mellett történik.

Románia a veszélyforrás

Magyarországon 1965 és 2010 között a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nem jelentkezett a fertőzés. 2012-ben 8, 2013-ban 6, 2014-ben 7 esetet diagnosztizáltak. A szomszédos Romániában a betegség széles körben elterjedt. A veszélyeztetettebb területekre szervezett lovas túrák, a kétes egészségügyi státuszú illegálisan, papírok és karanténozás nélkül behozott lovak veszélyeztetik Magyarország kedvező járványügyi státuszát és lovaink biztonságát.

Ló-AIDS

A lovak fertőző kevésvérűségét (FKV), köznapi nevén fertőző vérszegénységet vagy ló-AIDS-et egy retrovírus okozza, ami az egypatásokat betegíti meg (ló, szamár, öszvér, zebra). A betegség világszerte előfordul, emberre nem veszélyes. A betegség terjesztésében vérszívó ízeltlábúak (böglyök, szúró legyek, szúnyogok, kullancsok) is szerepet játszanak.

Magyarországon az FKV bejelentési kötelezettség alá tartozik: minden állattartó köteles jelezni a szolgáltató vagy a hatósági állatorvos felé, ha lován a betegség tüneteit észleli. Emellett az állattartók kötelesek 3 évente gondoskodni szűrővizsgálatok elvégeztetéséről, függetlenül a lovak egészségi állapotától.