Szél Ágostont jelöli rektornak a Semmelweis Egyetem

Independent
2015.05.28. 18:26 Módosítva: 2015.05.28. 18:27

Az egyetem mostani rektorát, Szél Ágostont választotta ismét rektorjelöltnek a Semmelweis Egyetem szenátusa. A megismételt eljárásban a másik jelölt, Merkely Béla az egyetem érdekeire hivatkozva az ülés elején visszavonta a pályázatát.

A szavazást azután kellett megismételni, hogy egy jogtechnikai hiba miatt Palkovics László felsőoktatási államtitkár megvétózta a rektor április 8-i jelölését. A  Testnevelési Főiskolai Kar kiválása miatt ugyanis kisebb szenátust kell felállítani, azonban a titkos szavazáson még a teljes testület döntött.

A Semmelweis Egyetem közleménye szerint a rektorjelölést  egy eltérő jogértelmezésen alapuló jogtechnikai hiba miatt kellett megismételni. Az Emmi május 21-én levélben kifogásolta a szenátus április 8-i ülésén hozott rektorjelöltet választó határozatát.

Az Emmi álláspontja szerint ugyanis a felsőoktatási törvény alapján a reprezentatív szakszervezetek és a Közalkalmazotti Tanács képviselőinek száma a Szenátus létszámához képest meghaladta a törvényben meghatározott 5-5 százalékos mértéket, t ekintettel arra, hogy a szavazás pillanatában ez 36 fő volt.

A kancellár által irányított jogi apparátus szerint a szenátus létszámának megállapítása során nem történt hiba, hanem egyes jogi fogalmak tartalmát eltérően értelmezi a fenntartó és az intézmény másként értelmezte, mondta a rektor. A z egyetemen speciális helyzet alakult ki a TF leválása miatt, amely érintette a Szenátus összetételére vonatkozó rendelkezéseket. Ennek értelmében az egyetem a Szenátus létszámához mérte az 5-5 százalékot és nem a mandátumokhoz.

A felsőoktatási intézmény a fenntartó kifogásának köteles eleget tenni, ezért kellett megismételni a szavazást az Emmi kifogására. Egyeztettek a minisztériummal, majd a szenátus tagjai közül a reprezentatív szakszervezetek és a Közalkalmazotti Tanács delegáltjai közül 1-1 ember mandátumát ideiglenesen visszavonták.

A szenátus ezután 27 igen szavazattal , vagyis közel 80 százalékos aránnyal ismét rektorjelöltnek választotta Szél Ágostont. A jelenlegi rektor megbízása 2015. június 30-án lejár, ezért írta ki a pályázatot az egyetem javaslatára az emberi erőforrások minisztere.