Nagyszabású tanuszoda-építés kezdődik ősszel

2015.06.02. 06:23

Ősztől kezdik el építeni huszonhárom településen a tanuszodákat, amelyeket az úgynevezett Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében hoz létre a kormány - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselők kérdésére válaszolta azt: az uszodák típustervei már megvannak, ezek alapján elkészülnek a kiviteli tervek, majd kiválasztják a kivitelezőket.

A beruházások jellemzően járásközpontokban valósulnak meg, egyebek mellett Szobon, Fehérgyarmaton, Tokajban, Abádszalókon, Sárbogárdon, Edelényben, valamint Budapest XI. kerületében kezdik el ősszel az építkezést.

Seszták Miklósazt is közölte a képviselőkkel, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a hárommilliárdos állami támogatás mellé nem kell egymilliárdos önrészt vállalni, a projektet teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák.