Lázár János: A holokauszt hazaárulás is volt

2015.06.09. 22:29

A holokauszt nemcsak keresztényietlen és embertelen tett, de hazaárulás is volt

- mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este a Dohány utcai zsinagógában az MTI tudósítása szerint. 

A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség magyar elnökségének első plenáris ülése miatt rendezett koncerten elmondta:

a magyar nemzet zsidó testvéreink nélkül nem érte volna el mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elért, "egymás nélkül szegényebbek és kevesebbek volnánk".

A kirekesztés ezért a magyarok számára öncsonkítás - mondta, és hozzátette, hogy ezért fontos minden olyan alkalom, amikor kimondjuk, soha többé nem engedünk öncsonkítást végrehajtani a magyar nemzeten.

Lázár János elmondta, a magyar zsidók ott voltak és kivették a részüket a nemzeti történelem minden fontos, közös küzdelméből: a forradalmakból, a szabadságharcokból és a háborúkból. 

Lázár szerint időt kell fordítani arra is, hogy az őket megillető helyre kerüljenek a nemzeti emlékezetben a magyar embermentők is.  Elmondta, hogy fel kell tárni a holokauszt történetének egészét, amíg erre még van lehetőség, amíg még élnek azok a szemtanúk, akik részesei voltak a vészkorszaknak, és arról is beszélt, hogy az oktatás is különösen fontos. 

"Hetven évvel ezelőtt a magyar nemzet hatszázezerszer halt meg a marhavagonokban, a koncentrációs táborokban és a Duna-parton, és nem is születhet újjá egészen addig, amíg nem tettünk meg mindent, hogy mind a hatszázezer elpusztított honfitársunk történetét föltárjuk, vagy legalább a nevüket felírjuk az Emanuel-emlékfa egy levelére vagy a Páva utcai emlékközpont emlékfalára."