Házkutatásokat tartott a NAV az Országos Roma Önkormányzatnál
Házkutatásokat és lefoglalásokat kezdtek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részvételével zajló Híd a munka világába program forrásainak felhasználásával kapcsolatban a NAV nyomozói, írta a Magyar Nemzet. Az ügyben több tanút is kihallgattak már, írta a MN alapján az MTI.
![Hegedüs István az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke az órájára mutat az önkormányzat közgyűlésének rendkívüli ülése előtt az ORÖ székházában Budapesten (2015.)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/865/8658/86585/8658527_401d67a3273112054a4160ed14cae230_wm.jpg)
A közel ötmilliárd forintból megvalósuló Híd a munka világában roma felzárkóztatási projekt gyanús pénzköltéseiről először az Index számolt be, amely szerint a 2013-ban 75 százalékban uniós forrásokból elindult program nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használta fel a pénzeket; többek közt 200 millió forintért vásároltak székházat, valamint 30 millió forintért béreltek hét középkategóriás gépjárművet fél évre.
Az adónyomozók először május közepén jelentek meg a roma szervezet fővárosi Dohány utcai székházában, miután a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.
Az Országos Roma Önkormányzat szövevényes ügyeiről szóló cikkeinket itt találja.