Szájer: Stílus ügyében van tennivalónk

2015.06.11. 06:04
Szájer Józseffel, a Fidesz Európai Parlamenti képviselőjével a Heti Válasz készített interjút. Szájer szerint a Fidesznek oda kellene figyelnie a stílusára, mert a gerjesztett vitákban nem látszik, hogy milyen innovatív is a kormány. A EP elítélő nyilatkozata pedig teljesen lényegtelen.

Szájer az interjúban a halálbüntetéssel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy Orbán és a Fidesz most szembesült azzal, hogy a halálbüntetés kérdésében nincs mozgástér. Őt magát pedig meglepte, hogy ilyen heves reakciót váltott ki a téma felvetése Európában, és azon belül is saját pártcsaládjukban.

A fideszes politikus szerint, aki úgy gondolja, nem kellene vittakozni akár olyan témákról is, mint a halálbüntetés, vagy a bevándorlás, az a szólásszabadságot kérdőjelezi meg, a bevándorlással kapcsolatban pedig azt gondolja, hogy a téma becsomagolása a „politikai korrektség vattájába" nagy károkat okoz. Az interjúban elmeséli, hogy amikor 2004-ben az EP-be került, azt gondolta alap, hogy ha bármilyen határt illegálisan átlépnek, az bűncselekmény. De szóltak neki, hogy vigyázzon, a baloldaliak másképp gondolják, szerintük, aki szerint nem kell beengedni mindenkit Európába az kegyetlen. Ez mostanra azonban megváltozott, most már minden oldalon belátják, hogy a problémával foglalkozni kell. 

A kérdésre, hogy egyetért-e a bevándrolás-ellenes óriásplakát − Ha magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját − megfogalmazásával, Szájer úgy válaszolt, hogy a tartalommal mindenképp, még akkor is, ha a Néppártban sokak szerint politikaliag inkorrekt a szlogen.

Az interjú még azelőtt készült, hogy az Európai Parlament nyilatkozatban ítélte el a magyar kormány által kezdeményezett, a bevándorlásról szóló nyilvános konzultációt és az ahhoz kapcsolódó országos plakátkampányt, mondván, félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan. Szájer már előre elmondta gyakorlatilag a Fidesz, elítélő nyilatkozatot követő közleményét: nem kell jelentőséget tulajdonítani a dolognak, ahogy a Tavares-jelentésnek sem kellett. A baloldaliak mindig ezt csinálják, a Néppárton pedig nagy a nyomás.

Szájer szerint a Fidesznek, a kormánynak „stílüs ügyében van tennivalója". Mert ezek a durva retorikai viták elfedik, hogy valójában milyen innovatív megoldásokat vezetett be a kormány. Szerinte a németeknek például nagyon tetszett, amikor Balog Zoltán elmondta, hogy Magyarországon ma már a legtöbb szociális juttatásért valamit tenniük kell a kedvezményezetteknek. Ők is ilyen rendszerben gondolkodnak, csak, hát nem elég a politikai erejük.

A kérdésre, hogy 2018-ban legyőzheti-e a Fideszt a Jobbik, Szájer úgy fogalmazott: „az igazi kérdés az, hogyan tudjuk megcáfolni a handabandázásukat. Ők az ellenfeleink, demokratikus vitában akarjuk legyőzni őket, de nem hozzájuk mérjük magunkat".