3000 éves edényt talált az amatőr régész

2015.06.12. 12:25

Újabb amatőr régészt kapcsoltak le a rendőrök, miután a német társszervek jelezték számukra, hogy egy magyar férfi jelentős régészeti leletet akart Németországban eladni, derül ki a Police.hu híréből.

A 43 éves férfi 2006 táján, Hajdúböszörmény közelében egy fémdetektor segítségével találta meg a 3000 éves, bronzkori edényt, amit ahelyett, hogy bevitt volna egy múzeumba, eltulajdonított, majd háza kertjében, egy homokos részen elásta, és megpróbálta eladni.

A rendőrség a németektől kapott e-mail cím alapján megtalálták a férfit, és a jó állapotban lévő, míves kidolgozású, díszített bronzkori edényt is, amelyről megállapították, hogy eredeti. Az edény i.e. 1050-950 körül készülhetett, és feltehetően a része annak a kincsegyüttesnek, amit Hajdúböszörmény határában 1858-ban találtak meg. A sisakokból, kardokból, bronzüstből, bronz bográcsokból és bronzcsészékből álló, 21 darabos leletegyüttest először a Hajdúsági Múzeumban mutatták be tavaly nyáron.

Az ügyben igazságügyi szakértő bevonásával folyik nyomozás.