Magyarországnak befűtöttek

A hétvégén rohadt meleg lesz

Ezzel valószínűleg még éppen alatta maradunk országos melegrekordnak, amit június 13-14-én a 2000-es év tart, ekkor 36.9 és 38.8 fokot mértek, de fázni azért most sem fogunk.

A forróság miatt a hétvégén tele lesznek a strandok és a vízpartok, a Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál 24 fokos lesz. A kevésbé közismert vizeink közül jó opció lehet még a Budapesthez elég közel eső Bánki-tó, a tatai Öreg-tó, vagy ha az ország déli részén járunk, a Pécs környéki mesterséges tavak (Orfűi-, Pécsi- és Herman Ottó-tó). A budakalászi bányatavakban sajnos továbbra is illegális a fürdőzés, bár ez valószínűleg keveseket rettent majd vissza a fortyogó budapesti aszfaltról menekülők közül. Ha nincs kedvünk a vízpartokon nyomorogni, akkor elmehetünk kirándulni, vagy esetleg cseppkőbarlangokba, amelyek hőmérséklete egész évben konstans 10 fok körül mozog.

Ha kimozdulunk otthonról, különösen érdemes felkészülni a forróság élettani hatásaira. A szervezet ilyen melegben extrém igénybevételnek van kitéve: minél nagyobb a külső hőmérséklet és a páratartalom, testünk annál nehezebben adja le a felesleges hőt. A hőleadásban segít az izzadás, amire általában csak kellemetlen jelenségként gondolunk, de higgyük el, nélküle sokkal rosszabb lenne: az izzadság párolgása ugyanis hőt von el a bőrünktől.

Nagy melegben, intenzív munkavégzés során akár óránként egy liter vizet is veszthetünk így, ezért nagyon fontos odafigyelni a folyadékpótlásra. Legjobb persze a víz és a levesek, de a zöld tea is jól jöhet, főleg, ha hőség miatti migrénes tüneteket észlel magán valaki. Hiába esik jól, a hideg sör és fröccs sajnos nem a legjobb ötlet, vízhajó hatásuk miatt ugyanis több folyadék távozik miattuk a szervezetből, mint amennyit bevittünk velük. 

Az izzadással sót is vesztünk, de ezt normális táplálkozással bőven pótolhatjuk, csak akkor sózzuk külön az ételt, ha különösen nagy megterhelésnek vagyunk kitéve. Enni egyébként ilyen melegben könnyű fogásokat érdemes, jöhet a gyümölcs, a saláta, a zöldségleves, csirke, pulyka vagy hal, minél kisebb adagokban, annál jobb.

Kánikulában az emberekre jellemző a figyelmetlenség, türelmetlenség, lobbanékonyság. Nagy melegben ugyanezek miatt mindig több a közúti baleset, a rendőrség azt javasolja, hogy vigyünk magunkkal sok folyadékot autózáshoz is, és álljunk meg gyakran pihenni.

Azt talán már mondani sem kell, hogy kerüljük a közvetlen napfényt 11 és délután 3 óra között, vagy ha mégis napra mennénk, ne sajnáljuk a naptejet, mert az UV-B sugárzás továbbra is a bőrrák és más elváltozások elsődleges okozója.

A nagy meleg különösen veszélyes a kisgyerekekre, az idősebbekre, a túlsúlyosakra és a szívbetegekre. Ezért ha e csoportok valamelyikébe tartozunk, fokozottan ügyeljünk a szabályok betartására.

A hőség átvészeléséhez első körben persze a legfontosabb megfogadni a fentebbi praktikus tanácsokat, de az sem árt, ha tudjuk, miért van ez az egész, és hogy milyen változásokra számíthatunk az éghajlatban a jövőben.

Ez még semmi ahhoz képest, ami a jövőben vár ránk

Az idei június szokatlanul meleg, de a következő években valószínűleg hozzá kell majd szoknunk ehhez. A Föld átlaghőmérséklete az éghajlatváltozás hatására az elmúlt évszázadban majdnem 1 fokot nőtt, és az IPCC (Nemzetközi Panel a Klímaváltozásról) legpesszimistább forgatókönyve szerint 2100-ig 6 fokos emelkedés sem elképzelhetetlen. Összehasonlításképpen: ilyen mértékű hőmérséklet-növekedés korábban 5000 év alatt zajlott le.

ezt már senki nem tekintheti különös, véletlen egybeesésnek. Az eddigi legmelegebb év egyébként a tavalyi volt. Semmi nem utal arra, hogy a tendencia megfordulna, így a következő években is egyre forróbb nyarakra számíthatunk, bár a klímaváltozás sokkal komplexebb jelenség egyszerű melegedésnél.

Mivel az egyik legbonyolultabb, legnehezebben előrejelezhető jelenségről beszélünk (elég csak abba belegondolni, milyen gyakoriak a pontatlanságok akár a jövőheti időjárás-előrejelzéseknél is), jelenleg nem létezik olyan megbízható klímamodell, ami alapján meg tudnánk jósolni, pontosan mi vár ránk. A különböző határértékek, mint például a híres 2 fokos hőmérséklet-emelkedés, amelynek elérése állítólag drasztikus és visszafordíthatatlan változásokat okoz a Föld éghajlatában, valójában csak durva becslés. Ugyanígy igaz ez a szén-dioxid légköri koncentrációjára, amelynek legfelső, még éppen elviselhető következményekkel járó határát 450 ppm-re lőtték be (jelenleg egyébként 390-400 ppm körül járunk, az ipari forradalom előtt 280 ppm-ről indult).

Ami biztosnak látszik az az, hogy nagyon közel vagyunk valamihez, amit nem szeretnénk, és a legjobb amit tehetünk, ha minél gyorsabban és minél inkább visszafogjuk magunkat. Ez persze sokkal nehezebb annál, mint amilyennek hangzik, az egyéni megoldások környezeti problémákra alkalmazva ugyanis többnyire vajmi keveset érnek.

Klasszikus példa a víz kérdése, amelyek háztartási pazarlását viszonylag egyszerű visszafogni úgy, hogy rövidebben zuhanyzunk, nem folyatjuk a csapot feleslegesen, vagy koszos vízzel húzzuk le a WC-t. Ez persze mind nagyon szép, de ha a rövidre fogott zuhany után lesétálunk a boltba, és veszünk egy kiló marhahúst, azzal közvetve 15 000 liter vizet használunk el (durván soknak tűnik, de tény, hogy a mezőgazdaság jelen formájában a világon összesen felhasznált víz 70 százalékát fogyasztja el, épp az ilyenek miatt, a fogyatkozó édesvízkészlet pedig szintén egyre élesebb kérdés lesz a klímaváltozás előre haladtával).

Ezek a mintázatok nem annyira az egyes ember képmutatására vagy nemtörődömségére hívják fel a figyelmet, sokkal inkább arra, hogy ezekben az esetekben olyan bonyolult összefüggésekkel és rendszerszintű kényszerekkel állunk szemben, hogy egyedül nem tudunk hatékonyan fellépni velük szemben.

Szóval senkit nem akarunk lebeszélni a biciklizésről, vagy az erőforrásokkal való takarékoskodásról, de fontos látni, hogy nem juthatunk messzire az éghajlatváltozás lelassításában, ha az egyéni cselekvések nem párosulnak központi (és főleg nemzetközi) politikai akarattal és átfogó koncepcióval. Pozitív fejlemény, hogy 2014-ben először sikerült elérni azt, hogy a gazdaság úgy növekedjen világszerte, hogy a szén-dioxid kibocsátás nem követte.

Hacsak nem történik valami

A fő kérdés jelenleg, hogy a világ vezetőinek miben sikerül megállapodniuk az idén decemberben esedékes párizsi ENSZ konferencián. Az ENSZ jelenlegi klímaügyi főtitkára, Christina Figueres, akit a 2009-es koppenhágai konferencia kudarca után állítottak hivatalba, elődeihez képest sokkal rendszerkritikusabb és határozottabban képviseli az éghajlatváltozás ügyét, kérdés, mire lesz ez elég decemberben a COP 21-en. Magyarország a maga részéről diplomáciai szempontból egészen komolyan veszi az ügyet, Áder János köztársasági elnök személyesen gondoskodott róla, hogy létrejöjjön az Al Gore által kezdeményezett egymilliárd aláírásos klímakampány magyar oldala, amelyet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár májusban meg is köszönt neki. Ennél persze sokkal hasznosabb lenne, ha a kormány nem lökné egyre inkább a perifériára a hazai környezet ügyét: a fejlett világban példa nélkül állóan 

Az éghajlatváltozás következményei persze nem nálunk lesznek a legsúlyosabbak, hiszen hol vagyunk mi például azokhoz a szigetországokhoz képest, amelyek egyszerűen el fognak süllyedni a tengerszint emelkedése miatt, vagy amelyeket egyre gyakrabban sújtanak szupertájfunok és apokaliptikus árvizek.

Mi sem ússzuk meg

Ettől függetlenül azért nem nyugodhatunk meg: bár Magyarország az üvegházhatású gázok kibocsátásának kevesebb, mint 0,5 százalékáért felelős, a hőmérséklet emelkedése itt másfélszer gyorsabb a klímaváltozás globális mértékénél. Azt nem igazán tudják, hogy miért.

A hőmérséklet emelkedése önmagában is elég lenne ahhoz, hogy kellemetlenségeken túlmutató problémákat okozzon. Az ÁNTSZ 2000 óta vizsgálja a hőhullámok egészségkárosító következményeit, és arra jutottak, hogy az időjárási mutatók közül a hőmérséklet van a legszorosabb összefüggésben a halálozások számával.

Az itthoni éghajlat azonban nemcsak egyre melegebb és szárazabb lesz, az időjárás is egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb. Az egyszerre nagy tömegben lezúduló esők, jégesők, viharok és az aszályos időszakok rapszodikus váltakozása évente több milliárd forintban mérhető kárt okoz a mezőgazdaságnak. A tömeges fajkihalás az ökoszisztéma törékeny egyensúlyát, a termőterületek egy részének elsivatagosodása az élelmiszer-biztonságot veszélyeztetheti, és a 2013-as dunai árvíz is arról tanúskodik, hogy nem dőlhetünk nyugodtan hátra abban a tudatban, hogy csak ahhoz kell hozzászoknunk, hogy soha többet nem lesz fehér karácsony. Ehelyett el kell kezdenünk gondolkodni azon, hogyan fogunk alkalmazkodni a változóban lévő éghajlatunkhoz.