Nándor
7 °C
23 °C

Balog Zoltán nagyon mérges Simicskára

2015.06.16. 23:33

Az üldözött keresztenyekért szerveztek sétát és gyújtottak gyertyát kormányhoz közel álló civil szervezetek kedden Budapesten. Az esemény egyik szervezője az a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt, amelynek elnök Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. 

Az eseményen a civilben református lelkész Balog Zoltán is részt vett, és a Hír Tv újságírója azt szerette volna megtudni tőle, hogyan áll összhangban a séta szellemisége és az ő személyes részvétele a kormány bevándorláspolitikájával. Balog Zoltánnak erre ezt sikerült válaszolnia a Magyar Nemzet szerint:

nem vagyok szervező és tudja a válaszomat. Az a helyzet, amíg az önök tulajdonosa, az aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni. Nagyon sajnálom!