Vádat emeltek a siófoki vállalkozó megölése miatt

2015.06.16. 09:26

A Somogy Megyei Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat 3 férfival szemben, akik tavaly nyáron ölték meg az ismert siófoki vállalkozót, K. László Csabát.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a két trafikot és egy mulatót üzemeltető férfit azután ölték meg, hogy augusztus 16-án hajnalban hazaérkezett a napi bevétellel. A 36 éves balatonföldvári N. Tamás miután három héten keresztül figyelte a vállalkozót, eredetileg csak kirabolni szerette volna későbbi áldozatát, de az általa megbízott 28 éves K. Ferenc és a 29 éves L. Norbert elrontotta a dolgot.

A vállalkozót vízvezetékcsővel ütötték le, de az ütés olyan erősre sikerült, hogy a megtámadott férfi meghalt. Az elkövetők ezután a férfiról levették a nadrágot, mert annak zsebében volt a bevétel, majd az ütésre használt vízvezetékcsövet eldobták, a ruháikat és mobiljaikat elégették, a szerzett pénzt pedig háromfelé osztották, és hazamentek.

A vádirat szerint az ügyben 5 gyanúsítottat hallgattak ki, de kettőjükkel szemben a bízonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást. A másik három gyanúsítottból kettőt emberölés bűntette, egy vádlott ellen pedig rablás bűntette miatt történt vádemelés. Velük szemben a főügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását kérte.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport