A kórház, ahol csak köztévét nézhetnek a betegek

2015.06.17. 15:56

A balatonfüredi Állami Szívkórház három társalgójában három tévécsatornát nézhetnek a betegek. Csak azt a hármat, azokat maga a főigazgató jelölte ki. Mindhárom csatorna közszolgálati: a főépület első emeletén az m1-et, az A épület földszintjén a Duna TV-t, míg a B épület földszintjén a Duna World adásait.

10906539 876245132447281 5852386471989196556 n
Fotó: Médiafigyelő

Ha mást szeretnének a betegek, azt cask igazgatói engedéllyel tehetik, amennyiben pedig mindenképp más csatornákat szeretnének nézni, akkor készüléket kell igényelniük. A szabály betartása pedig „önmaguk, és betegtársaik nyugalma érdekében" szükséges, ahogy a papíron áll. (via Médiajogfigyelo - Facebook)

A 444.hu-nak sikerült utolérnie a kórház igazgatóját, aki szerint azért volt szükség a szigorú szabályokra, mert a betegek között néha annyira elfajult  avita, harc a távirányítóért, ami a felépülőben lévő szívbetegek egészségét már komolyan veszélyeztette.

A kórház dolgozói ezt jelezték a legutóbbi igazgatói értekezleten, ezután vezették be, hogy a tévéket nem lehet kapcsolgatni, az adott csatornák között pedig úgy válogathatnak, hogy abba a terembe mennek, ahol a nézendő csatorna megy. A köztévére azért esett a választást, mert az igazgató szerint az függetlenül tájékoztat.

Ha pedig mást szeretnének nézni a betegek ha pedig mást akarnak nézni a betegek, akkor napi 312 forintos különdíjért saját tévét rendelhetnek a szobába.