Előd
7 °C
16 °C

Göncz Árpád gyásztáviratot küldött

2015.06.18. 14:58

A 93 éves Göncz Árpád hosszú ideje nem szerepelt a hírekben. A volt magyar államfő titkársága csütörtökön egykori török kollégája halála miatt adott ki táviratot.

Göncz Árpád részvétét fejezte ki Suleyman Demirel, volt török elnök halála miatt - közölték az MTI-vel.

A Magyar Köztársaság volt elnökének részvétnyilvánítását Gulyás András titkárságvezető továbbította Sakir Fakili budapesti török nagykövetnek. A közleményben felidézik, a két elnök számos alkalommal találkozott, és azt is, hogy a török politikus többször járt Budapesten. 1992-ben még kormányfőként fogadta őt Antall József miniszterelnök, 1994-ben pedig már államfőként nyitotta meg a Nagy Szulejmán és kora című kiállítást a budai Várban.

Göncz Árpád és Suleyman Demirel megállapodásának eredményeként valósult meg a Topkapi szerájban őrzött felbecsülhetetlen értékű középkori zenei gyűjtemény, az Isztambuli Antifonálé restaurálása.

Suleyman Demirel volt török elnök kilencven éves korában, szerdán hunyt el szívrohamban. Demirel, aki Törökország elmúlt fél évszázadának egyik kiemelkedő alakja volt, 1993 és 2000 között töltötte be az államfői posztot, előtte öt ízben volt miniszterelnök.