Aludtak a gyerekek, amikor az apa lemészárolta őket
A csütörtökön történt balmazújvárosi családirtás részleteiről ír a Blikk. Egy helyi, lakatosként dolgozó férfi, a 42 éves M. Imre egy baltával meggyilkolta feleségét és két fiúgyermekét, akik közül az egyik tíz-, a másik kilencéves volt.
A lap azt írja, hogy a holttesteket a 36 éves feleség idős édesanyja találta meg, aki érthetően teljesen összeroppant a történtek miatt. Az idős asszony, aki a Blikk szerint M.-ékkel közös telken, de külön kis házban lakik, reggel fél nyolckor még beszélt a lányával. Akkor úgy tűnt, minden rendben van, viszont mivel ezután már nem látta a lányát, és fél tíz körül már az ajtó is zárva volt, befeszítette, ekkor fedezte fel a holttesteket.
![DEBRE20150618001](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/872/8721/87219/8721977_aee0751f84b3e5623fab6c5cfd59f8de_wm.jpg)
Éreztem, hogy valami baj van. Andreának kellett volna csütörtökön is kinyitnia az üzletet, de reggel nem érkezett meg, és kilenckor már ki sem csöngött a telefonja
– ezt annak a boltnak a tulajdonosa mondta, ahol Andrea dolgozott. Szerinte a nő családjával látszólag minden rendben volt, bár a szomszédok már nem ezt mondták a lapnak, hanem azt, hogy az utóbbi időben hangos veszekedések volt a házban. Ugyanakkor a család zárkózott volt.
A Blikk szerint az apa akkor végzett a gyerekeivel, amikor azok még pizsamában aludtak. A férfi végül felakasztotta magát.
A lap úgy tudja, a férj féltékeny volt, ezért ölhetett. A Bors is így tudja. A rendőrség viszont azt közölte, hogy az indítékot egyelőre nem ismerik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.