Börtönt kapott a cserbenhagyó

2015.06.19. 15:49 Módosítva: 2015.06.19. 15:50

Jogerősen két éves börtönbüntetésre ítélte a Sárvári Járásbíróság azt a szlovák kamionost, aki május 19-én a Vas megyei Nyőgér és Bejcgyertyános között halálra gázolt egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A sofőr úgy kezdte meg a motor előzését, hogy nem volt elég hosszú a manőver befejezéséhez szükséges útszakasz, ezért „amikor szemből egy személygépkocsi érkezett, visszatért a menetirány szerinti jobb oldali sávba, ahol nem tartott megfelelő oldaltávolságot, így a járműszerelvény félpótkocsija érintőlegesen ütközött a segédmotoros kerékpárral.”

A bíróság ítélete szerint a vádlott észlelte az ütközést, de nem győződött meg arról, hogy a motoros segítségre szorul-e, hanem továbbhajtott.

A bíróság a vádlottat három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától is. (MTI)