Videofelvétel bizonyítja, hogy Torgyán József maradék esze is elment

2015.06.19. 07:33

A magyar politikai kabaré utolsó, még élő nindzsája, Torgyán József volt az ATV-ben Kálmán Olga vendége csütörtök este, és a műsorvezetőnő nem röhögte el magát, pedig az interjúból kiderült, hogy

  • Torgyán József örül annak, hogy a világsajtó őt hozsannázza, mert kevés magyar politikus mondhatja ezt el magáról. A lengyel államelnök kedvezően nyilatkozott róla, de ezt a magyar sajtó elhallgatta.
  • Az pedig, hogy őróla kedvezően nyilatkozott a lengyel elnök, Magyarország  számára is ELISMERÉS!
  • Torgyán szerint Magyarországon a politikusok „vadállatként marcangolják egymást”, és amíg ez így van, addig az ország dolgait rendbe tenni nem lehet.
  • Amikor ő volt aktív politikus, akkor ő senkit nem marcangolt vadállatként.
  • Most is vannak hívei, legalábbis egy biztos.
  • 3263-szor szólalt fel a parlamentben. 
  • Most már tudja, hogy annak idején Horn Gyuláék nem szúrták volna őt hátba úgy, mint a Fidesz. A legnagyobb ötleteit egyébként a Fidesz és a Jobbik is lenyúlta.
  • Torgyán azt szeretné, ha államszövetségre lépnénk Lengyelországgal. Egyelőre ez a szövetség „legyen egy nem túl szoros államszövetség” a külügy és a hadügy legyen közös, a lengyelek adnák a minisztereket, mi a helyetteseket, mert mi vagyunk a kistestvér.
  • Azért kell államszövetség, mert Magyarország kicsi, és globalizmus van. 
  • Torgyán nem kíván a mocsokba visszatérni, úgyhogy ő nem kapna pozíciókat az államszövetségben. (Nyugodjanak meg, ezt a harcot a logikával Kálmán Olga sem teljesen értette.)
  • A lengyelekkel közösen aztán visszavásárolná Kárpátalját.
  • Lengyel–magyar, határokon átnyúló párt is kellene.
  • A baloldalnak el kellene fogadnia Torgyán azon javaslatát, hogy közjogi keretek között ajánljuk fel Magyarországot Szűz Mária tulajdonába. Ezt egyébként Orbánnak is javasolta, de érthetetlen módon a kormányfő nem cuppant rá a remek ötletre. 
  • Lehetne megint hurcolászni a koronát, a bulira a pápa is biztos eljönne.

Itt végig lehet nézni az ámokfutást. Hihetetlen, de ez az ember az első Orbán-kormányban miniszter volt. 

De az is lehet, hogy Torgyán csak figyelmet akar, és ezért trollkodik. Ha így van, akkor elnézést kérek tőle, amiért lehülyéztem.