Magyarország ma olyan, mint a pornó

2015.06.22. 01:49
Orbán Viktor pénteken egy pozsonyi biztonságpolitikai konferencián elmondta, hogy a magyar gazdasági és társadalmi modell egy pornófilmre emlékeztet, és hogy a befektetőket nem kell meggyőzni arról, hogy Magyarországon alapítsanak céget, mert nekik köszönhetően ekkora a gazdasági növekedés. Komolyan.

A Pozsonyban rendezett vitán szóba került, hogy a népességcsökkenés egész Európában probléma, de ez Magyarországon érezhető a leginkább; itt merült fel a kérdés, hogy a miniszterelnök mégis hogy próbál ezen változtatni, miközben éppen drótkerítést emel a déli, délkeleti határokra.

A videóban Orbán szövege 1 óra körül kezdődik.

Orbán 2010-től kezdte a történetet; mint elmondta, a magyar gazdaság akkoriban katasztrofális állapotban volt, és nem sokon múlt, hogy úgy járjunk, mint a görögök. Az átalakításra szerinte a reform vagy a strukturális reform nem elég alapos kifejezés arra, hogy milyen mértékben változtatták meg az országot. 3,6 százalékos gazdasági növekedést céloznak meg, de konszenzus van arról, hogy ez mindenképpen 3 százalék fölött marad.

Nehéz elmagyarázni, de olyan, mint a pornó

A szociális kiadásokról beszélve Orbán elmondta, hogy Magyarország sokban különbözik más országoktól. Nem jóléti állam, hanem munkaalapú társadalom. Más a társadalombiztosítási rendszer, célkitűzés a teljes foglalkoztatottság, nem fizetnek fölösleges jóléti kiadásokat, egykulcsos adórendszer van, és a kis- és középvállalkozások itt fizetik a legkevesebb adót.

És akkor jött a hasonlat:

Az ideológusok rendszerint bajban vannak, ha definiálni kell, hogy mi a pokol ez. De olyan ez, mint a pornográfia: senki nem tudja pontosan, mi az, de ha látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az.

– mondta Orbán.

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy továbbra is tartani akarják a növekedési ütemet: az éves növekedés optimális mértékét 5 százalékban határozta meg. Továbbra is keresik az eszközöket, amivel ez elérhető.

Mivel próbálná meggyőzni a külföldi befektetőket, hogy Magyarországot válasszák? – kérdezték Orbántól. A kormányfő elmondta, hogy befektetés nélkül nincs növekedés, ezért fontos ezt ösztönözni, de a növekedés mértéke is azt mutatja, hogy a befektetőket már sikerült meggyőzni. A jó hírek a gazdaság állapotáról újabb befektetéseket hoznak, és ez fogja elhozni a további gazdasági növekedést.

Orbán szerint a magyar gazdaság állapota nagyon kiegyensúlyozott: a GDP 26-27 százaléka az ipari termelésből jön, 25-27 százalék a high tech gyártásból, és a mezőgazdaság és a turizmus is nagyjából ennyit hoz.

Amikor visszatértek a migráció kérdésére, Orbán azt mondta, a magyarok szeretnek hasonló témákról beszélni, de ezt a nagy országok meg sem érthetik; nincs veszélyérzetük. 60-80-100 millió emberrel ezt nehéz elképzelni, de egy tízmilliós országban ez máshogy működik; nálunk komoly probléma, hogy egyszer elfogyunk, és akkor az utolsó lekapcsolhatja maga után a lámpát.

Orbán szerint a demográfia a Fidesz-kormány számára mindig is első számú kérdés volt, ezt mutatja a családtámogatási politikájuk is. A felméréseik szerint a magyar családok többsége még egy gyereket szeretne, és ezt támogatják; úgy látják, ez fordíthatja meg a negatív népesedési tendenciákat. Keresztény kormánynak ez a természetes – mondta Orbán.

Miért éppen a pornó?

Orbán nem először dobta be az „olyan, mint a pornó” hasonlatot. 2012-ben egy, a középosztály mibenlétéről folytatott vitában azt mondta, a középosztály olyan, mint a pornográfia: nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az.

Ugyanakkor nem Orbán Viktor volt az első miniszterelnök, aki Magyarországgal kapcsolatban pornográf hasonlathoz folyamodott. Gyurcsány Ferenc 2006-ban Balatonőszödön már használta az azért nincsen, mert elkúrtuk kifejezést, amikor a Magyar Szocialista Párt további lehetőségeiről, illetve az ország állapotáról beszélt.

Mi olyan még, mint a pornó?

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport