Lázongtak a röszkei menekülttáborban, rohamrendőrök érkeztek a helyszínre
Szabadságot követeltek a bevándorlók a röszkei menekülttáborban. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a hangárhoz, helikopterrel is érkeztek - közölte a Szegdma.
A Délmagyar.hu szerint több mint 20 rendőrautóval vonultak ki, a bevetési alosztály kommandósai rohamsisakban, golyóálló mellényben vannak, soha nem láttak ekkora készültséget még a tábornál, mint amilyen csütörtök délután volt.
A helyszínen tartózkodó kollégájuk szerint a hangárból kiabálást lehetett hallani kora este.
A menekültek a hangárban együtt skandálták: Freedom! Freedom! A skandáláshoz a hangáron kívüliek is csatlakoztak.
A hangár elejéből busszal szállították el a családokat, kisgyerekeseket, miközben az oldalsó bejáratnál a bevetési alosztály kommandósai rohamsisakban, golyóálló mellényben várakoztak.
A Szegedma élő közvetítése alapján a kemény rendőri fellépés hatásosnak bizonyult: este fél hétre nyugalom ült a táborra, miközben folyamatosan szállították el buszokkal a migránsokat. Megtudták, hogy az ország olyan menekülttáboraiba viszik az elfogott migránsokat, ahol van még hely.
A rendőrség azt közölte, hogy nem kellett intézkedni az este folyamán.
Ezért tiltakoztak
Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök esti tájékoztatása szerint az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés miatt tiltakoztak az illegális bevándorlók, akik kifogásolták, hogy nem kapnak európai vízumot.
Kovács Zoltán szerint a szerdán Szegeden elfogott illegális migránsok közül 30-40 ember az esti élelmiszerosztás előtt "lázítani kezdte a többieket". Nem akarták, hogy biometrikus adataikat rögzítsék, tehát ujjlenyomatot vegyenek tőlük és lefényképezzék őket. Az adatrögzítés egyébként a dublini eljáráshoz kapcsolódik - mondta.
Vízumot szeretnének
Értesülései szerint a külföldiek azt is kifogásolták, hogy nem kapják meg azonnal az európai vízumot, pedig "úgy indítják őket útnak Macedóniából és talán még Görögországból is, hogy azt mondják nekik, hogy azt Magyarországon meg fogják kapni".