Hedvig
7 °C
23 °C

Áder visszadobta az MFB-törvényt

2015.06.29. 16:58

Áder János köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001-es törvény módosításait.

A köztársasági elnök hétfőn levélben értesítette döntéséről Kövér László házelnököt.

Áder indoklása szerint a június 23-án elfogadott törvényben kissé zavarosra sikerült, ezért kellett élnie az alaptörvény adta jogával. A köztársasági elnök azt írta, hogy a parlamentben megszavazott módosítások között két azonos számmal rendelkező, de különböző tartalmú része foglalkozik azzal, hogy milyen esetekben kell alkalmazni az új rendelkezéseket.

A Kövér Lászlónak küldött levél szerint ez sérti a normavilágosság követelményét, mivel nem alkalmas arra, hogy hivatkozása esetén a jogalkalmazó egyértelműen megállapítsa az adott paragrafus tartalmát.

Lázár János, a törvényjavaslatot a parlamentnek benyújtó Miniszterelnökség vezetője korábban azzal indokolta a módosításokat, hogy azokkal a bank közvetlen és közvetett tulajdonszerzése a jelenleginél rugalmasabb döntéshozatali formában, de a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott keretek között történhet majd.