Salamon
6 °C
14 °C

Az olimpiáról vitatkoztak a parlamentben

HUS 4885
2015.06.30. 11:21
A Fidesz szerint kell, meglepő módon a KDNP szerint is, az MSZP szerint nem, az LMP szerint eleve délibáb, a Jobbik teljes mellszélességgel a Fidesz mögött: az olimpiáról vitáztak a parlamentben. A 33. olimpiai és 17. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról július 6-án szavazhatnak majd a parlamentben.

Ma a parlamentben, miután sok mindent megszavaztak, a tervezett, budapesti rendezésű olimpiáról vitatkoznak a képviselők. A fideszes képviselők szerint mindenki nyerne egy ilyen dologgal, az ellenzék szerint a sorrend nem stimmel: amíg 4 millióan élnek mélyszegénységben, addig nem ezzel kellene foglalkozni.

De először nézzük, mit szavaztak ma meg:

  • Az Országgyűlés felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg azokat a biztonságos migrációs tranzitországokat, ahonnan érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot. Az előterjesztők nevében korábban Kósa Lajos azzal indokolta a biztonságos harmadik országok listájának létrehozását, hogy „aki valóban menekült, annak ott kell megállnia, ahol már nem fenyegetik az életét”.
  • A parlament halasztást nem tűrő kiemelt fővárosi feladatnak minősítette a 3-as metró rekonstrukcióját és északi meghosszabbítását, amit a fővárosi közlekedés biztonsága érdekében mielőbb be kell fejezni.
  • Közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban. Ha valaki nem fogadja el az egyszerűsített foglalkoztatásban felajánlott munkalehetőséget, három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból. 
  • Törvényt hozott a parlament a családi csődvédelemről, amely első lépcsőben szeptemberben lép hatályba. A törvény adósságrendezési eljárást biztosít azzal a céllal, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adóssága szabályozott keretek között rendeződjön, fizetőképességük helyreálljon, írja az MTI.
  • Nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz

„Birkózzuk ki a talán soha vissza nem térő alkalmat"

Az idézet természetesen Németh Szilárd fideszes rezsibiztostól, a Magyar Birkózó Szövetség elnökétől származik, aki a 2024-es olimpia budapesti rendezése mellett érvelt. A szavazások után a 2024-es olimpia esetleges budapesti rendezéséről, illetve az arra való pályázásról vitatkoztak a képviselők.

Az első felszólaló  Bánki Erik, fideszes képviselő volt, aki szerint az olimpia rendezése szinte felsorolhatatlan előnnyel járna az országnak.

  • Óriási társadalmi összefogás van, ritka az ilyen, ki kell használni.
  • Ha a vizes világbajnokságot is megrendezhetjük, akkor olimpiát is rendezhetünk.
  • 326 milliárd forintnyi többletbevételt jelent az országnak.
  • A Magyar Olimpiai Bizottság garancia a transzparenciára, átláthatóságra.
  • A létesítményeket a teljes magyar társadalom tudja majd használni. Ezek a fejlesztések ráadásul egyébként is szükségesek.
  • Az olimpia a társadalmi felzárkóztatás fontos eleme lehet, mivel a sport kitörési lehetőség sok fiatalnak.

Simicskó István is hasonlóan érvelt, majd a törvényalkotási bizottság is arról számolt be, hogy summa summarum támogatják.

Az MSZP-s Gőgös Zoltán szerint azonban a sorrend nagyon rossz. Felidézte, hogy a Fidesz úgy gondolta, hogy az olimpiai nyereséget majd az egészségügyre fordítják, ami feltételezi azt, hogy ezek szerint 2024-ig nem lesz megoldva semmi az egészségügyben, ami pedig ramaty állapotban van. Gőgös szerint a 4 millió mélyszegény nem olimpiát akar, hanem olcsó ételt, olcsó oktatást és várólista nélküli egészségügyet.

Öt karikából kettőt ellopnának

A szintén MSZP-s Lukács Zoltán azzal kezdte, hogy természetesen elismerik, hogy az egész világ arra az országra figyel, amelyik olimpiát rendez, a beruházások pozitívak lehetnek, a turizmus is fellendülhet. Ez azonban csak azoknak az országoknak megy, amelyek vannak olyan állapotban, hogy megrendezzenek egy olimpiát. Magyarország azonban nem alkalmas egy ilyenre jelenleg. Szerinte a kormány egy olyan országot hozott össze, amely nem is kaphatná meg a rendezés jogát, mivel a nemzetközi kapcsolataink a padlón vannak, a belső viszonyaink ziláltak, és óriási a korrupció.

Attól tartok, az öt karikából csak három maradna a végére, mert egyet elvinne a Garancsi, egyet a Mészáros. És azért nem maradna csak kettő, mert a Simicskát már kirúgták.

− mondta az ellenzéki képviselő.

A jobbikos Szilágyi György szerint kevés közös, nemzetet összehozó esemény van, ilyen az olimpia. Sportnagyhatalomként pedig kiváló lehetőség, hogy megmutassa Magyarország dicső történelmi múltját és reményteli jövőjét. A beruházások pedig már középtávon is megtérülnek. Hozzátette, az ördög a részletekben rejlik, így ők áttanulmányozzák a megvalósíthatósági tanulmányt. Felszólalása végén pedig nekiesett az MSZP-nek, amely „ezt a nemes eszmét is képes föláldozni a politikai haszonszerzés oltárán".

Ikotity István LMP-s képviselő arról beszélt, pártja elutasítja a 2024-es olimpiát. Azért, mert a Fidesz–KDNP-kormány alkalmatlan ennek előkészítésére. Majd felhozta Görögország esetét, amelynek gazdaságát szerinte gyakorlatilag megroppantotta az olimpia rendezése, hatásai ma is érezhetőek. Ráadásul nem derül ki, hogy mennyi zöldfelületet pusztítanának el. Plusz: tudjuk, hogy nem Európa fogja rendezni olimpiát, hanem sokkal inkább Észak-Amerika, de ha már Európa, akkor biztos, hogy Párizs rendezne, aki szintén pályázik.