Bence
10 °C
25 °C

Jogszerűen működtek Lázár feljelentett civiljei

2015.06.30. 06:55 Módosítva: 2015-06-30 16:46:09

Lezárult az a törvényességi eljárás, amelyet öt civil szervezet esetében kezdeményezett a Lázár János által vezetett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), írta a Magyar Nemzet (MN). A vizsgálat kiderítette, hogy a Norvég Civil Alap pénzeinek elosztásában részt vevő szervezetek jogszerűen működtek, csupán adminisztratív hiányosságokat talált náluk a Fővárosi Főügyészség. A MN információit az ügyészség szóvivője is megerősítette. 

Az ügyészség három alapítványnál és két egyesületnél azt vizsgálta, hogy az érintett civil szervezetek a Kehi megkeresésében meghatározott jogkörben működtek-e. Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője szerint három alapítványnál nem volt szükség „érdemi ügyészi intézkedésre”. Egy alapítvány nem tette fel honlapjára a 2012. és a 2013. évi beszámolókat, velük szemben jogszabálysértést állapítottak meg, amelynek megszüntetésére jelzést nyújtottak be. Az ötödik egyesület pedig már nem működik. 

A norvég pénzek felhasználásával kapcsolatban tavaly ősszel indított vizsgálatot a Kehi. Az Index beszámolója szerint már a hivatal által a sajtónak bemutatott bizonyítékok is nagyon karcsúak voltak, pedig korábban a rendőrség nagy erőkkel vonult ki például az Ökotárshoz, amelynek vezetőjét be is vitték kihallgatásra.

A Magyar Nemzet egyébként felidézi, hogy Lázár tavaly azt mondta, ha a vizsgálatot tisztázzák a civileket, megköveti őket. 

Reagált a Kehi

Délutáni közleményében a  Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) úgy reagált: az  ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása. 

A Kehi hét, a norvég alapból támogatott civil szervezettel kapcsolatban kezdeményezték az ügyészség törvényességi ellenőrzését, ezek közül öt fővárosi, kettő vidéki.

Föld Napja Alapítvány, Civil Kollégium Alapítvány, Szivárvány Misszió Alapítvány: ezek esetében a Kehi megállapította, hogy "működésük nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak", ezért a Civil Kollégium Alapítvány esetében felhívással, a Föld Napja Alapítványnál pedig jelzéssel intézkedett a törvénysértések megszüntetése iránt. A Szivárvány Misszió Alapítvány maga szüntette meg a jogszabálysértést azután, hogy tudomást szerzett az ügyészség vizsgálatáról.

Magyar Teleház Szövetség Egyesület, Erdei Iskola Alapítvány: az ügyészség pert indított a megszüntetésükért, mert azok ténylegesen nem működtek. Az Erdei Iskola Alapítvány megszűnését a bíróság időközben megállapította. A Kurt Lewin Kulturális Alapítvány az Előítéletek Csökkentéséért pedig maga kezdeményezte megszűnésének megállapítását, miután értesült az ügyészség vizsgálatáról. Utóbbit az ügyészség "figyelemmel kíséri", és az eljárást csak azután nyilvánítja befejezetté, hogy a megszűnést megállapították - írta a Kehi.

A Kehi kezdeményezése által érintett hetedik szervezetről, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesületről az ügyészség azt állapította meg, hogy mivel időközben megszűnt a közhasznú jogállása, a "korábbi közhasznú működése feletti ügyészi törvényességi felügyeleti jog is elenyészett", vagyis az ügyészség a jelzett jogszabálysértéseket esetében nem is vizsgálta - olvasható a közleményben.