A CBA vezetője a Heti Válaszban coming outolt
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Annyira fantasztikus interjú jelent meg a Heti Válaszban Baldauf László CBA-elnökkel, hogy megint elöntöttek az érzelmek a magyar üzletlánc iránt. Élelmiszerboltok egyébként ritkán érik ezt el – a CBA-nak utoljára márciusban sikerült, amikor a legnagyobb boltbezárási mizéria közepette kiírták, hogy a Fény utcai piac alatti boltjuk mostantól vasárnap este 8-ig lesz nyitva.
Előtte meg tavaly, az Index szerkesztőségéhez közeli Flórián téri („Príma”!) áruházuk szerzett kellemes perceket, amikor a csemegepultos nem volt hajlandó adni a salátából. Harmadszor is kértem, mire kedvesen rám mosolygott, és halkan odasúgta, hogy már próbálta, de nem dobhatja ki, ezért szól inkább, hogy romlott.
Ha olvassa, ezúton is köszönöm.
Ezért is éreztem találónak rögtön az interjú címét: Csilingeljen a kassza! Ám ami ezután következett, az tényleg készületlenül ért.
Hol a 918-as Porsche? – csap bele az újságíró, és tényleg, én se kérdeztem volna mást, ha nem látom a parkolóban az egymillió dolláros autót. „Eladtam, mert nem tudtam kihasználni” – közölte a rossz hírt Baldauf.
Fel kellene hagyni az irigykedéssel és rosszindulattal, inkább a teljesítményt, az elvégzett munkát kellene értékelni mindenkinél. A tisztességesen leadózott jövedelméből mindenki arra költi a pénzét, amire akarja.
Azonnal ki kellett mennem a konyhába, és – ezt most tényleg nem a bennem élő szociális demagóg mondatja velem – muszáj volt a tisztességesen leadózott jövedelmemből 100 forintot egy mindennél jobban gyűlölt Kapucíner szeletre költeni az automatában, és azt tiszta erőből a falhoz vágni.
Kissé megnyugodva tértem vissza a hetilaphoz.
Repülőgépre nem gondolt?
Hirtelen nem tudtam, hogy ez most irónia-e, apró se volt már nálam, tovább olvastam. Kiderült, hogy a repülő egy célzás a Tesco-menedzsment repülőflottájára, legalábbis Baldauf annak vette.
Mindig ez a vége, ha a vezetőség ellenőrizetlenül herdálja a pénzt – mondta, majd rátért arra, hogy a Tesco azért van nehéz helyzetben, mert nem reagáltak a megváltozott fogyasztási szokásokra: az emberek a szabadidejüket
nem azzal akarják tölteni, hogy kiautókáznak a város szélétől több kilométernyire, ahol két órát bolyonganak egy húszezer négyzetméteres hipermarketben, miközben többször is elcsábulnak, s csomó haszontalan holmit is megvásárolnak.
Nagy szerencse, hogy a CBA-kban nem csábítják felelőtlen költekezésre az embert mindenféle csecsebecsék, de valaki, aki ismeri, szólhatna Baldauf úrnak, hogy cserébe azért az árakkal lehetne kicsit közelíteni a Tesco csábító ajánlataihoz.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én eddig elhittem, hogy a vasárnapi zárva tartás a kormánypártok, azon belül is a KDNP nevű, hmm, formáció ötlete volt. Erre miről panaszkodik Baldauf? Hogy megromlott a kapcsolat a Cooppal:
Még a vasárnapi nyitva tartás korlátozása érdekében is nehezen tudtunk összefogni.
Valaki gyorsan szóljon Semjén Zsoltnak, hogy mire az első újságíró megkérdezi, legyen egy okos válasza a kereszténydemokrata párt és a nemzeti ügyek iránt elkötelezett magyar nagyvállalkozók természetes szövetségéről.
Azon, hogy Baldauf irodájában Orbán-kép lóg a falon, felesleges fennakadni: a CBA-vezér szerint Orbán Viktor a XXI. század legnagyobb magyar politikusa, így a dolog teljesen indokolt. Annál is inkább, mert mint – korunk legnagyobb magyar politikusával összhangban – mondja, a magyar élelmiszer-kereskedelmi piac 60-65 százalékát „magyaroknak kell uralniuk”.
A hazai vállalkozóknak azért kell a vezető szerepet betölteniük és megerősödniük, hogy a szegénységet közösen fel tudják számolni
– teszi érthetővé a dolgokat az immár porschétlan Baldauf, akitől azért én szegénységfelszámolásilag szívesen megkérdeztem volna, hogy a CBA-ban mikor lesz 169 forintos vaj, mint tegnap a Sparban.
Az interjú sajnos a felétől veszít a feszességéből.
- Baldauf szerint ha valakinek offshore cége van, még nem biztos, hogy bűnöző. Ezt Valentik Csaba volt CBA-háttéremberrel kapcsolatban említi, akinek a quaestoros Tarsoly Csabával van közös offshore cége.
- Mint üzlettulajdonos, éjjel-nappal nyitva tartaná a boltjait: „a lényeg az, hogy csörögjön a pénz s csilingeljen a kassza”. De Baldauf lassan 60 éve dolgozik a kereskedelemben, látja az emberi oldalt is, az ingerültséget, fáradtságot, családi konfliktusokat, válásokat a vasárnapi munkavégzés miatt (Fény utcai CBA-sok, hellóka!). Ezért azt mondja, létezik már fridzsider, a hat nap legyen elég a bevásárlásra.
- Nem fél a benzinkutakon nyíló Sparoktól, mert „senki nem áll meg a benzinkúton azért, hogy vásároljon. Persze (...) előfordulhatnak impulz vásárlások."
Borítókép: Kovács Attila / MTI