Megszűnhet a Dürer kert és a Dürlin is a Városliget projekt miatt

2015.07.02. 21:08

Újabb szórakozóhely eshet áldozatául a kormány Városligettel kapcsolatos terveinek. Lázár János csütörtökön azt jelentette be, hogy új cirkuszközpontot létesül, a Hvg.hu szerint pedig ezt az Ajtósi Dürer soron, a volt MSZMP-épületek helyén alakítanák ki, ez pedig jelenleg a Dürer kertnek, a Dürlinnek és a Dürer Rendezvényháznak ad otthont.

A Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése azért merült fel, mert ennek a területét is át akarják adni az állatkertnek. Korábban helyszínként felmerült, hogy az új cirkuszt a Hungária körút mentén, az autópálya-bevezető nagy kereszteződése melletti telken helyeznék el, ahol jelenleg egy gyakorló cirkuszépület áll.

Lázár bejelentése szerint viszont az Ajtósi Dürer sorra kerülne az új cirkuszközpont, az általa említett régi MSZMP-épületek pedig az egykori Pártfőiskola épületeit jelentik az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt.

A területen található épület eredetileg a francia alapítású Sacré Coeur (Szent Szív) rend zárdájának és iskolájának épült, és egészen az iskola államosításáig az is működött benne, ezután helyezték csak a párt Politikai Főiskoláját az épületbe. A rendszerváltás után az ELTE Bölcsészettudományi Kara használta az épületeket, amióta azonban 2002-ben kiköltöztek onnan, a főépületben a Dürer kert, a szomszédos épületekben pedig a Dürer Rendezvényház, valamint a Dürlin nevű rendezvényhelyszín működik a területen. Lázár szavaiból viszont arra lehet következtetni, hogy az új cirkuszközpontnak az ide helyezése érintené a jelenlegi szórakozóhelyeket is - írja a Hvg.