Árpád
3 °C
12 °C

Véletlenül kikerültek a fogyasztóvédelem honlapjára panaszosok adatai

2015.07.03. 12:38

Az Index egy olvasója nemrég észrevette, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján jónéhány panaszos adatait is látja, aki a jogerős határozatok között böngészik. "Névvel, címmel ott virít, hogy ki ki ellen kért és milyen ügyben fogyasztóvédelmi vizsgálatot" - írta olvasónk.

A honlapon a hét elején mi is azt láttuk, hogy az egyes határozatoknál közzétett csatolmányok néha tartalmazzák ezeket az adatokat a panaszt tevő magánszemélyekről, néha nem, a határozatok főbb adatait (pl. iktatószám, dátum, eljáró hatóság neve) tartalmazó központi oldalon azonban még abban az esetben is szerepel a név és a cím, ha a csatolmány maga anonimizált ebből a szempontból.

Kedden megkerestük az NFH-t, megkérdeztük többek közt, érkezett-e már panasz ügyfelektől az adatkezelési gyakorlatukkal kapcsolatban, és hogy szerintük az ügyfelek nevének és címének nyilvánosságra hozatal felvet-e adatvédelmi aggályokat.

A szóban forgó dokumentumok publikálása során technikai problémát észlelünk. A szükséges intézkedéseket megtesszük, a hiba elhárításáról haladéktalanul gondoskodunk

- válaszolta pénteken a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes főosztályvezető-helyettese.

A honlapról átmenetileg levették az összes határozatot, péntek délelőtt már egyik sem volt elérhető. A történtekről bővebb tájékoztatást kértünk az NFH-tól. Amikor választ kapunk, frissítjük a cikkünket.

Személyes adatot kezelni vagy az érintett hozzájárulása, vagy jogszabályi felhatalmazás alapján lehet. "Tekintettel arra, hogy az ágazati jogszabály határozatok közzétételére vonatkozó rendelkezései között nem szerepel az, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság által közzétett dokumentumnak tartalmaznia kell az ügyfél nevét és elérhetőségét, ezért

a Hatóság vizsgálati eljárási indított

- írta pénteken az Indexnek küldött válaszlevelében Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Korábban a NAIH nem kapott bejelentést az ügyben.