Nándor
6 °C
22 °C

Megszűnő szakok miatt tüntettek a Kossuth téren

tunti
2015.07.05. 20:10 Módosítva: 2015-07-05 20:10:59

A parlamentben hétfőn tárgyalt felsőoktatási reform és a szakok megszüntetése ellen tartottak demonstrációt vasárnap délután a parlament előtt. Az eseményt Ne szűnjön meg az ELTE TáTK - Veszélyben vannak az egyetemeink nevű Facebook-csoport szervezte, Halotti torna nevű eseményre vasárnap délelőttig 300-an jelezték, hogy elmennek a meghívott 3000-ből. 

Egy futballpályát rajzoltak fel, ahol összecsapott a kormány és az egyetemi csapat, amiben oktatók és diákok voltak benne. A meccset pedig egy szpíker közvetítette. A performansz azt volt hivatott bemutatni, hogy mennyire egyenlőtlen a viszony a kormány és az egyetemek között. Éppen ezért a kormány oldal térfele látványosan nagyobb volt, míg a kormány kapuja kisebb volt, és abban két kapus állt. Hiába lőtt gólt az egyetemi csapat, ők a gólnál csak pontlevonást kaptak, sőt a kormány kapuját még meg is fordították meccs közben.

A meccs végére a kiállítások miatt úgy fogyott el az egyetem csapata, ahogy a kormány tervez megszüntetni több tucat szakot - mondta a szpíker. Körülbelül negyven ember nézte végig a performanszt.

A meccs után Majtényi Balázs az ELTE docense mondott egy rövid beszédet, amiben elmondta, hogy a felsőoktatási intézményekkel szemben tisztességtelenek voltak a nyilvánosság kizárásával és az egyetemek megkérdezése nélkül megkötött háttéralkuk. "Amihez ráadásul a rektori konferencia is hozzájárult" - mondta Majtényi, aki szerint a közoktatás után most a felsőoktatásban is központosít az állam.

Az egész esemény három korábban felállított óriásplakát előtt zajlott. A plakátok a kormány menekültellenes plakátjaihoz hasonlítottak, ám azokon a kormány üzeneteinek témához kapcsolódóan átírt üzenetek álltak.

Az egyikre például az volt írva:

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a szakjainkat. A kormány megteszi helyetted.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány április elején jelentette be, hogyan is nézne ki a felsőoktatási reformja: körülbelül 60 megszűnő alap- és mesterszakról volt szó 2016-ra. Bár az eredeti tervekből visszavett a kormányzat, sok szak sorsa így is kérdés marad. (Az Eduline egyébként itt és itt szedte össze a várhatóan megszűnő szakokat) A parlament várhatóan a jövőhéten dönt a dologról, egy hallgatói Facebook-csoport pedig tüntetést, demonstrációt szervezett a Kossuth térre, hogy így tiltakozzanak a tervezett szakmegszüntetések ellen, illetve hívják fel a figyelmet a dolog fontosságára.

Az esemény Facebook-oldalán azt írták: 

„Akarod látni hogy játszik a kormány az egyetemekkel? Performanszt szervezünk, egy "halotti tornát", ahol mi nem tapsolunk annak a ténynek, hogy a felsőoktatási kormányzat nyerésre áll. Emlékeztek arra, hogy áprilisban miért voltak hallgatói fórumok és tüntetések? Most felkerülne az i-re a pont. A Parlament a jövő hét elején döntene a felsőoktatási törvénymódosítás sorsáról. Illetve már így is elfogadtak egy szaklistát, amelyben 60 képzést kihúztak a listáról. Mutassuk meg együtt, hogy nem értünk egyet! Vasárnap (2015. Július 5.) 19.00-kor találkozzunk a Kossuth téren, ahol demonstrálunk a felsőoktatás szétrombolása ellen. Ennek keretében beszédekkel és performannszal várunk Titeket, ahol a kormánytagoknak öltözött válogatott és az egyetemek focicsapata fog összecsapni egymással."