A Cinóber-gyilkosság miatt is vádat emeltek Portik és Roháč ellen

2015.07.07. 10:06

Vádat emeltek a Cinóber-gyilkosság ügyében. Ez az egyik olyan gyilkosság, ami a kilencvenes évek – sokáig felderítetlen  alvilági leszámolása volt. Az áldozatot, Domák Ferencet nevezték az alvilágban Cinóbernek. Ismert figurája volt az éjszakai életnek, leginkább prostituáltakat futtatott, még egy dokumentumfilmben is szerepelt.

Cinóbert 1996. december 18-án lőtték agyon, közel az otthonához. 

Sokáig nem lehetett tudni, ki ölte, pontosabban ki ölette meg, a Fővárosi Főügyészség viszont most vádat emelt Portik Tamás és az alvilágban csak Brazilként ismert F. Attila ellen az ügyben. Mindkét vádlott az olajozással foglalkozó Energol Rt. vezetője volt. Rajtuk kívül még egy szlovák férfi a vádlott, aki nem más, mint Jozef Roháč, akit az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő-gyilkossággal is vádolnak. Roháč az elsőrendű vádlott, a vádirat szerint ő lőtte le Cinóbert.  

A vádirat szerint Portik Tamás – aki 1994 és 2000 között F. Attila harmadrendű vádlottal együtt az Energol Rt. igazgatója volt – az olajozásból meggazdagodott és egyre befolyásosabb lett az alvilágban. Portik 1996 első felében mintegy félmillió forint kölcsönt adott a sértettnek, amit év végén számon kértek rajta. Egy decemberi találkozón a vádlottak legfeljebb 10-15 napot adtak Cinóbernek a kölcsön visszafizetésére és egyúttal közölték vele, hogy ha nem fizet határidőn belül, megölik.

Miután a sértett a fenyegetés ellenére nem rendezte a tartozását, a két vádlott 1996 decemberében megbízást adott Roháčnak a gyilkosságra. 

1996. december 18-án Roháčot – F. Attila megbízásából – egy közös ismerősük szállította autóval Cinóber Üllői úti lakásának közelébe. A vád szerint a sofőr semmit nem tudott arról, mire készül Roháč.

Roháč az autóból kiszállva a közelben várt Cinóberre, aki 19 óra körül elhagyta a lakását, és a ház előtt parkoló autójához indult. Ekkor a gyilkos odalépett hozzá, és egy hangtompítóval ellátott lőfegyverrel mintegy 0,5-1 méter  távolságból két célzott lövést adott le rá. Roháč ezután visszament a helyszín közelében várakozó autóhoz, majd a sofőrrel együtt távoztak a helyszínről. 

 A Fővárosi Főügyészség Portik Tamást és F. Attilát mint felbujtót, Jozef Roháčot pedig mint tettest, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja.