Lázár szerint a CBA hülyének nézi a kormányt

2015.07.09. 14:32 Módosítva: 2015.07.10. 10:38
Vihar, illegális bevándorlók, rendkívüli konferencia, Tarlós István, Vida Ildikó, Quaestor-károsultak – nyár közepén sem marad el a Korrmányinfó Lázár Jánossal és Giró-Szász Andrással.
  • Milliárdos károk keletkeztek a tegnapi viharban. Normál esetben másfél hónap alatt kell ennyi helyre kimenniük a katasztrófavédőknek.
  • Lázár János nem zárja ki, hogy a NAV átalakítása után Vida Ildikó távozik.
  • A miniszter visszaszólt Tarlós Istvánnak. „Rendszeresen lehülyéz politikusokat”, de tartsa tiszteletben a választókat.
  • Orbán Viktor részt vesz a vasárnapi EU-csúcson, amelyen a görög helyzetről tárgyalnak.
  • A privatizáció helyett a Volán társaságok megszüntetése is felmerült.
  • A korábbi hírekkel ellentétben nem százezer, hanem 32 ezer károsultja van a Quaestor-ügynek 
  • Augusztus 25-én tartják a rendkívüli kormányzati konferenciát, ahol értékelik az elmúlt egy évet, és kijelölik a következő évek feladatait.
  • A szerb–magyar kerítés építésének előkészítése ugyanis „gőzerővel” zajlik.
  • A nemzeti konzultációt visszaküldők 80 százaléka – az eddigi feldolgozottság szerint – azt szeretné, hogy a kormány kiemelten foglalkozzon az illegális bevándorlással.
  • Vizsgálják a 9 osztályos általános iskola bevezetésének lehetőségét.
  • Nem lehet vasárnap piac egy bolt, a kormány keményen fellép a jelenség ellen.
  • Rendelet készül, mennyibe került a közérdekű adatigénylés.

Súlyos milliárdokba kerül a vihar

A csütörtöki Kormányinfó első felében Lázár János Bakondi Györggyel állt ki. „Minőségi csere” – viccelődött a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki arra célzott, hogy ezúttal nem Giró-Szász András kommunikációs államtitkár áll mellette.

A katasztrófavédelem volt főigazgatója most miniszterelnöki biztos, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója, és természetesen a tegnapi viharral kapcsolatos tudnivalókat ismertette.

Milliárdos a kár
Milliárdos a kár
Fotó: Olvasónk, Bianka

Bakondi azt mondta, hogy öt megye 33 járásában volt piros riasztás előzetesen, és országos 4500 bejelentés, ebből csak a fővárosból kétezer bejelentés érkezett a katasztrófavédőkhöz. Rengeteg helyre kellett kivonulni, Bakondi szerint „normál esetben másfél hónap alatt kell ennyi helyre kimenni”. Főleg tetők, felsővezetékek, vezetékek rongálódtak meg. 

A legerősebb széllökések 111 km/órásak voltak, a legtöbb csapadék Fehérvárcsurgón esett. Budapesten és környékén 144 ezer szolgáltatáskiesés történt. Lázár János azt mondta, hogy „súlyos milliárdokba fog kerülni” a vihar, de még nem tudni, pontosan mekkora a kár. 

Vida Ildikó távozhat

Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozik, helyén marad-e a NAV elnöke. 

Orbán Viktor nagy változásokat szeretne a NAV-nál,

szolgáltató és vállalkozóbarát adórendszert, adóeljárási reformot akar még az idén – mondta Lázár. Az a személyes véleménye, hogy ehhez új struktúra is társul majd, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ehhez leváltják a NAV jelenlegi vezetőjét. 

Lázár azt is mondta, hogy van az ügyben konkrét információja, de ezt nem kívánta megosztani.

Tarlós rendszeresen lehülyéz politikusokat

Az elmúlt napokban folyamatosan üzengetett egymásnak Tarlós Istán főpolgármester és Lázár János. Nem meglepő, hogy több újságíró is rákérdezett erre.

Tarlós úrtól abszolút nem ritka, ő rendszeresen hülyéz le politikusokat, én is ebbe a sorba kerültem most bele 

– reagált Lázár. „Többen vannak azok, akiket lehülyézett, mint akiket nem.” Szerinte Tarlós István nemcsak lehülyézi, de le is szokta nézni a politikusokat. „Úgy tűnik, én már úgy fogom leélni az életemet, hogy nem érem el az ő szellemi képességeit " – szólt vissza Lázár. A miniszter azért azt kérte, hogy a fővárosi politikus tartsa tiszteletben a vidéki választók véleményét, ők ugyanis hétszer megválasztották – utalt a szerinte ízléstelen Mary Poppins-hasonlatra.

Egy másik kérdésre, hogy mi lehet a baja Tarlósnak, Lázár azt mondta, nem tudja. A főpolgármester korábban sikeres együttműködésről beszélt, aztán

egyszer csak azt vettem észre, hogy hülye vagyok. 

Lehet, hogy tényleg a szellemi képességeimmel van a baj – tette hozzá.

Lázár azt is mondta, annyit tud tenni, hogy Tarlós Istvánt Orbán Viktorhoz küldi, mert ő  hiába próbálta rendezni a viszonyát a főpolgármesterrel. „Orbán Viktorhoz tudom küldeni, aztán várom a sorsomat."

Lázár a melegekről

A miniszter kapott egy kérdést arról, egyetért-e a Budapest Pride megrendezésével, a helyszínnel, vagy inkább Tarlós István véleményét osztja, aki az egészet visszataszítónak tartja.

Mások magánéleti viszonyával sohasem foglalkozom, tiszteletben tartom, de nem vagyok rá kíváncsi.

Ennél többet nem kívánt mondani.

Orbán Viktor részt vesz a vasárnapi EU-csúcson

Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Tanács vasárnapi ülésén, amelyen az Európai Unió állam- és kormányfői a görög helyzetről tárgyalnak majd – közölte Lázár. Azt mondta: a magyar kormány komolynak értékeli a görög ügyet.

Jelezte egyúttal, hogy Görögország ugyanabból a helyzetből indult 2010-ben, mint Magyarország. Magyarország azonban elvégezte a Berlin és Brüsszel által kiszabott feladatokat – mondta.

Miközben az Európai Tanács vasárnap Görögország csődjét tárgyalja, a magyar kormány reményei szerint Magyarországot ősszel felminősíthetik hitelminősítő intézetek – jegyezte meg Lázár János.

Megszűnhetnek a Volán-társaságok?

Meglepő dolgot válaszol egy közlekedési kérdésre. A privatizáció helyett a Volán társaságok megszüntetése is felmerült - mondta. Egyszerűen megszüntetik őket, és majd lesz helyettük MÁV - fogalmazott a miniszter. Ezután aztán finomított a dolgon, hiszen szerint van másik három variáció is a MÁV és a Volán rendszerének átalakítására, de döntés nincs. Vitézy Dávidot kérték meg, készítsen erről anyagot. 

Csupán 32 ezer Quaestor-károsult van

A korábbi hírekkel ellentétben nem százezer, hanem 32 ezer károsultja van a Quaestor-ügynek - derült ki a legfrissebb összesítésből, mondta Lázár. Állítása szerint eddig 88 milliárd forint értékű kártalanítást fizettek ki a károsultaknak, esetükben a 20 ezer eurós értékhatárig.

Augusztusra napolták a kormányzati konferenciát

Augusztus 25-én lesz az az egész napos kormányzati konferencia, amelyet július elején tartottak volna – jelentette be Lázár János. Az OECD és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen készült jelentés alapján vitatják majd meg a kormány elmúlt egy évét, és jelölik ki a következő három év feladatait. Nemcsak a minisztere és államtitkárok, hanem az MNB és az Állami Számvevőszék vezetője is részt vesz az ülésen.

Köszönet Angela Merkelnek

Lázár János megköszönte Angela Merkel német kancellár szavait bevándorlásügyben, ezek szerinte alátámasztják, hogy a magyar bevándorlási helyzet súlyos. 

Merkel Aleksandar Vučić szerb kormányfővel folytatott megbeszélése után azt mondta: „Korábban Olaszország és Görögország volt a bevándorlók első számú célpontja, de júniusban és júliusban a helyzet sokat változott, a migránsok egyre inkább megpróbálnak a Nyugat-Balkán országain keresztül átjutni, így ezután segíteni fogjuk ezeket az országokat." 

Épül a kerítés, értékelik a konzultációt

Lázár azt nem említette, hogy Merkel azt is mondta, hogy a falak építése ugyanakkor nem jelent megoldást. A kerítés építésének előkészítése ugyanis „gőzerővel” zajlik. Azon a területen, ahol a kerítés majd épül, az állam használati jogot kap, de ezért fizetni fog a tulajdonosoknak – mondta Lázár. Az erre elkülönített majdnem 6,6 milliárd forint egy keretösszeg, ha nem lesz elég, megemelik majd.

A miniszer egy kérdésre azt mondta, hogy Merkellel egyetért, az ideiglenes határzár nem megoldás, így az csak a megoldásig létesül. A miniszter szerint akár 200 ezren is érkezhetnek az idén az országba.

Zajlik a nemzeti konzultáció feldolgozása. Nyolcvanszázalékos feldolgozottságnál az derült ki, hogy az visszaküldők szeretnék, ha a kormány kiemelten foglalkozzon az illegális bevándorlással – mondta Lázár.

Rendelet készül, mennyibe került az adatigénylés

Szóba került az is, hogy a parlament fizetőssé tette a közérdekű adatigénylést. Giró-Szász András szerint azért volt szükség erre, mert több hivatal is panaszkodott, hogy a sajtó adatkérései elviszik a munkaidő nagy részét.

Lázár azt mondta, a fizetendő díjakat majd kormányrendelet rögzíti. A miniszter szerint az adatok megismerése alapjog, de nem szabad ezzel visszaélni.

Vizsgálják a 9 osztályos általános iskolát

Az oktatási államtitkárság készített egy jelentést a 9 osztályos általános iskola bevezetésének lehetőségéről. A jövő heti kormányülésen erről szó lesz, döntés pedig augusztusban születhet a dologról.

Nem lehet vasárnap piac egy bolt

A bolt az bolt, a piac pedig piac, és nem helyes, ha egyes piaci szereplők hülyének nézik a kormányt – mondta a miniszter arról a jelenségről, hogy például a balatonfenyvesi CBA piaccá változott egy vasárnap. Lázár János szerint a jelenség ellen keményen fellépnek. De ez azért nem jelenti azt, hogy módosítják a jogszabályt.