Hedvig
9 °C
24 °C

Rémálom az Álom utcában

DSC 7121
2015.07.12. 15:00
A XII. kerületi Álom utca lakóinak élete már 13 éve bürokratikus pokoljárás egy egyszerűnek tűnő közigazgatási baki miatt. Kafkai történet az utcáról, ami hiába létezik fizikailag már száz éve, a helyiek bosszúságára hivatalosan mégis erdőként van bejegyezve. Az érintettek szerint a bizarr helyzetből eddig legalább 100 millió forint kár és rengeteg hiábavaló erőfeszítés származott, de lehetetlen küldetésnek tűnik kideríteni, ki a felelős mindezért.

A hatóságok kibogozhatatlan rendszerével folytatott közel másfél évtizedes levelezgetés után Cseh Györgynek és feleségének elegük lett, és pert indítottak a magyar állam ellen. A lakóhelyük azóta keseríti meg az életüket, hogy egy véletlen folytán kiderült róla:

hiába rendelkezik a szokványos utcáknak majdnem minden tulajdonságával, papíron mégis erdőként tartják nyilván.

Igaz, állami erdőként, így első ránézésre közterületnek tűnik: nincs elkerítve, bárki átsétálhat rajta, ahogy a vele határos Kissvábhegy természetvédelmi területen is. Ez utóbbit fák borítják, az Álom utca viszont egy utcatáblákkal és házszámokkal jelölt szokványos aszfaltút, aminek erdő-besorolása teljesen indokolatlan.

Ezzel csak az a baj, hogy így az utcához tartozó telkek nem érintkeznek semmilyen közterülettel, és mióta ez kiderült, a lakóknak egy sor különböző nehézséggel kell együtt élniük. A legsúlyosabb, hogy az utcában sem építési engedélyt az üres telkekre, sem használatbavételi engedélyt a már meglévő házakra nem lehet kapni, ezt azonban sokáig még a hatóságok sem tudták, amiből további furcsaságok származnak.

A közigazgatási anomáliára 13 éve derült fény, a 17-es szám alatt lakó család azóta próbálná rendezni a bizarr helyzetet, de mindenhol falakba ütköznek.

Légvédelmi állásból kirándulópark, kis szépséghibával

Pedig itt nem arról van szó, hogy telhetetlen milliárdosok megvesztegetik az önkormányazti dolgozókat, és ráépítik a villájukat a tájvédelmi körzet kellős közepére. Az Álom utcán már több, mint száz éve állnak házak. Az innen nyíló, nagyobb szőlőbirtokokat az 1800-as évek végén pusztító filoxéra-járvány után kisebb építési telkekké parcellázták, és eladták. Ekkor az utca még nem volt kiépítve, de a hatóságok tervei között úgy tűnt, hogy ez is szerepel: 1927-ben berajzolták a térképre (ide még Krasznahorka utca néven), és kapott helyrajzi számot.

A megépítésére azonban még évtizedekig nem került sor, pedig már akkor is régóta lakták, például a történet főszereplőinek nagyszülei. Az utca telkeit ekkoriban a vele párhuzamos utcából felvezetett szolgalmi utakon lehetett megközelíteni, oda is voltak telekkönyvezve.

Az utcával szomszédos kissvábhegyi erdőt, ami ma természetvédelmi terület, és leginkább a kutyasétáltatók paradicsomaként ismert, a huszadik század nagyobb részében katonai célokra használták. A hegyoldalban rejtőző beton lőállások maradványai ma is erre emlékeztetnek, de a1970-es évekre okafogyottá vált a hadseregnél tartani a zöldterületet, ezért átalakították turisztikai használatra. Ekkor épült meg az Álom utca is a mai formájában, névvel, aszfalttal, utcatáblával, házszámokkal, ide telekkönyvezett ingatlanokkal.

A beruházás állami kézben lévő (ekkor még lényegében minden terület az államé volt), de a kerületi Tanács és a Pilisi Parkerdő kezelésében álló erdőn épült. Máig nem világos, hogy a hivatalok közül pontosan kinek a feladata lett volna utcává nyilvánítani az érintett részt, mindenesetre véletlen vagy szándékos mulasztás miatt nem történt meg.

Ezt azonban nem tudta senki 2002-ig.

Bürokratikus erdő

Cseh Györgyék gond nélkül megkapták a XII. kerületi önkormányzattól az építési engedélyt a házukra, mivel a hivatal építésigazgatási irodájánál ekkoriban dolgozók közül senkinek fogalma sem volt a helyzetről, vagy nem akarták bolygatni azt. Az önkormányzat jogi szakértője szerint “a család tulajdonképpen jól járt, hogy emiatt a figyelmetlenség miatt építhettek a telekre, amire egyébként nem lett volna szabad” – más kérdés, hogy annak tükrében, ami azóta zajlik, Csehék talán jobban jártak volna, ha mégsem vágnak bele az építkezésbe.

Az engedély megadása volt a második nyilvánvaló baki a hatóságok részéről, ami viszont azonnal kiderült, mikor egy másik szerv is bevonódott az ügybe: az utcai vízvezeték meghosszabbításához a Vízművektől kértek engedélyt, akik erre közölték, hogy ez lehetetlen, mivel az utca az ő nyilvántartásuk szerint nem közterület.

Itt már gyanút fogtak, és kutatómunkába kezdtek. Ekkor tárult fel előttük a valós helyzet, vagyis hogy az Álom utca a látszat ellenére egy erdő. Tulajdonosa az állam, amit folyton változó, egymást jogutódló szervezetek testesítenek meg (akkoriban Kincstári Vagyoni Igazgatóság, ma a Nemzeti Földalapkezelő). Az erdők helyzete azonban nem ilyen egyszerű: az Erdészeti Igazgatóság felügyelete alá is tartoznak, és ha ez még nem lenne elég, a kissvábhegyi erdő védett terület, így a fővárosi természetvédelem is illetékes az ügyében. A park üzemeltetését pedig egy sokadik intézmény, a Pilisi Parkerdő végzi. üzemelteti. Érintett a XII. kerület is, mivel közigazgatási területén található a Kissvábhegy, illetve mert az utca és a park építtetője az önkormányzat jogelődje, a kerületi tanács volt.

Csehék persze először a kerületnél érdeklődtek, mi legyen ebben a helyzetben a tévesen kiadott építési engedélyükkel, ott azonban megnyugtatták őket: folytathatják az építkezést, hiszen az önkormányzat céljai között szerepel a terület ügyének tisztázása. Sőt, az akkori aljegyző levélben értesítte őket, hogy ha elkészült a ház, de az utcakialakítás jogi rendezése még nem fejeződött be, akkor is megkaphatják a használatbavételi engedélyt.

Igen ám, de az építkezést nem olyan egyszerű befejezni vezetékes közművek, na meg pénz nélkül. Amikor belefogtak az építkezésbe, a család még arra számított, gond nélkül kap majd jelzáloghitelt a házra, a bankok azonban olyan ingatlant nem fogadnak el hitelfedezetként, ami nem beépíthető telekre épült. Maradtak hát a barkácsmegoldások, és a hosszú évekig elhúzódó, önerőből építkezés.

Mire vége lett, az önkormányzatnál lecserélődtek a tisztségviselők, és az újak már nem gondolták úgy, hogy a használatbavételi engedély megadható az utca helyzetének rendezése nélkül. Csehék egy jogász ismerőse szerint ebben a formában a lakcímkártyájuk is “hamis okirat.” Hivatalos ügyekben járatlan emberek számára kis túlzással úgy tűnhet, hogy a rendezéshez nem kellene más, csak egy toll amellyel ráfirkantanak egy helyrajzi számot az Álom utca helyére a térképen.

Ennél azonban semmi nem áll távolabb a valóságtól.

Intézkedni próbálsz? Csak magadnak ártasz vele

Akadnak dolgok, amelyek semmi máson, egyedül magukon szenvednek hajótörést.

- írja Kafka a mindent behálózó hivatali rendszerről A Kastélyban. Úgy fest, az Álom utca ügye is ilyen: a hegyvidéki önkormányzat saját bevallása szerint az elmúlt évtizedben többször kezdeményezte a rendezését, és minden alkalommal másik állami hivatalnál gördítettek valamilyen bürokratikus akadályt eléjük. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az azt felváltó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, és a jelenlegi Nemzeti Földalapkezelővel is többször próbálták felvenni a kapcsolatot, de a kommunikáció rendkívül nehézkes volt, és a levelezések általában egy ponton egyszerűen elakadtak a másik félnél, vagy a hivatalok a hatáskör hiányára hivatkozva visszadobták a labdát.

Pokorni Zoltánnak, a kerület polgármesterének egy 2013-as levele alapján ugyanígy jártak sokáig az Erdészeti Igazgatósággal, a Pilisi Parkerdővel, a Földhivatallal, a Közútkezelővel és a Fővárosi Önkormányzattal is, bár az azóta átszervezésre került Kincstári Vagyoni Igazgatóság egyszer “nagylelkűen” felajánlotta a kerületnek, hogy pályáztatás nélkül megvásárolhatják az utcát. A legmókásabb talán az Erdészeti Igazgatóság kifogása volt, miszerint ha ki akarják vonatni az „erdőművelésből” a területet (ami egy aszfaltút), akkor csereerdősítést kell végrehajtani.

Nem is akármilyen feltételekkel: Budapest belterületén, egy létező erdőhöz csatlakozó, ugyanakkor korábban nem erdőként funkcionáló, az Álom utca területével megegyező nagyságú erdőrészt kell létrehozni. Ez azon felül hogy teljesen abszurd, még drága is lett volna, így nem volt rá kapacitás.

Az önkormányzat próbálkozásai persze nem sok vigaszt jelentettek az utcában lakóknak, így saját maguk is folyamatosan próbálkoztak minden szóba jöhető helyen (ez ugyebár nem kevés). Furcsa módon az önkormányzat jogi szakértője szerint a család sorozatos, elkeseredett kísérletei az utca jogi rendezésére a nem megfelelő hivataloknál kifejezetten visszavetették az ügyet: minél több hivatalnál próbálkoztak, annál több helyen indították el a bürokrácia fogaskerekeit, amelyek aztán leginkább csak egymásba akadtak, és csikorogva megálltak.

Persze nehéz lett volna tétlenül ülni az elmúlt 13 évben, miközben minden elúszott körülöttük. Többször próbáltak ügyvédhez fordulni, de senki nem vállalta az ügyet, volt aki a fejét csóválva közölte: az egész olyan gyanúsan sok ideje húzódik, hogy politikai szálat sejtenek a háttérben. Mások azt gyanítják, talán még mindig a hadsereg tartja a kezét a területen. Ezek persze valószínűleg az értetlenség és az elkeseredettség szülte összeesküvés-elméletek, és

a prózai valóság csak annyi, hogy az állami hivatalok ennyire tehetetlenek.

Csak a legnagyobb bosszúságokból szemezgetünk, amelyeket a késlekedés okozott:

  • Ahogy bankhitelt sem tudtak felvenni, Csehék biztosítást sem köthettek a házukra. Ez akkor lett igazán fájó pont, mikor 2013-ban leégett a saját kezűleg épített ház. A nagyjából húszmilliós kárt így nem téríti meg senki, sőt, még egy úgynevezett jókarbantartási eljárást is a nyakukba kaptak, hogy azonnal állítsák vissza saját pénzből az (egyébként törvénytelenül kiadott engedéllyel épült) házuk eredeti állapotát.
  • A velük szomszédos telek üresen áll, a kerítésen évek óta kinn van az eladó tábla, bár már benőtte a gaz. A gyönyörű helyen lévő ingatlant semeddig sem tartana eladni, jelen állapotában azonban hülye lenne bárki is megvásárolni, hiszen nem kapna rá építési engedélyt. A tulajdonos persze ezt nem tudta, amikor még korábban megvette. Értékvesztett telektől nem tud megszabadulni, amíg az utca státusza nem rendeződik.
  • Amikor egy környékbeli gázvezeték-építés miatt nehéz teherautók jártak az utcában, és letaposták a kocsibeállókat, Csehék helyre akarták állítani a kárt, amit a főváros magától nem tett meg. Mikor a házuk elé kitettek egy betonkeverőt, megjelent a kerületi Közterületfelügyelet egy büntetéssel, mivel szerintük jogtalanul foglaltak közterületet. Ekkor éppen nem érdekelt senkit, hogy az Álom utca nem közterület, egészen a bíróságig kellett vinni az ügyet, hogy végül ne kelljen büntetést fizetniük.
  • Az utcát a hetvenes években olyan kontárul aszfaltozták le, hogy az utcaszint több méterrel a házak fölé került, vízelvezetésről viszont nem gondoskodtak, ezért a lakások földszintje ezért minden vihar után medencévé változik. Az önkormányzatnál azt tanácsolták, alakítsanak ki házilag vízelvezető rendszereket az ingatlanok körül, mivel ők nem tudnak semmit tenni a magyar államhoz tartozó területen, illetve egy cinikus tisztségviselőtől az is elhangzott a vízprobléma kapcsán, hogy „aki az erdő mellé költözik, ne csodálkozzon, ha benéz az ablakon az őzike”.

A per

Az önkormányzat tehát nem tehet semmit, amíg át nem kerül az ő tulajdonukba az utca. Az Index kérdésére elmondták, szerintük már látszik a kálvária vége, ugyanis több mint egy évtized után az Álom utca kikerült az erdőállományi adattárból, és a védett területek közül is. A labda most az államnál pattog, most át kellene írni a területet a XII. kerületre, ez után az önkormányzatnál megkezdhetnék a szintén hosszadalmas telekalakítási eljárást. Az aljegyző szerint egyre reménytelibb a helyzet, és az NFA most már együttműködő lesz.

A kárvallott család viszont nem éri be ígéretekkel, és hogy biztosra menjenek, tavasszal egy trükkös „birtokháborítási pert” indított a magyar állam ellen. Cseh Györgynek többen tanácsolták, keresse meg a megfelelő zsebet a megfelelő hivatalban, amelybe a megfelelő összeget el kell helyezni, mivel Magyarországon így működnek a dolgok. Ő azonban inkább maradt a jogi úton. A beadványaik szerint az állam sorozatosan károkat okoz nekik azzal, hogy nem rendezi az Álom utca közigazgatási helyzetét, és hogy nem gondoskodik a területén a csapadékvíz elvezetéséről.

Az első, fontosabb pontot a bíróságon nem voltak hajlandóak tárgyalni az ügy értelmezhetetlenségére hivatkozva, a vízelvezetési rész tárgyalását pedig mediáció miatt megszakították egy időre, az állami fél (Nemzeti Földalapkezelő) azonban sem a család, sem a mediátor felhívására nem reagált, így a peren kívüli megegyezés nem jöhetett létre.

A többi hatóságot a bíróság nem találta érintettnek az ügyben, ezért most ők is csak várnak. Az NFA-t képviselő ügyvéd a tárgyaláson még azt sem ismerte el, hogy a műszakilag szabálytalanul épített útról beömlik a víz a házakba, ennek bizonyítására valószínűleg helyszíni szemlét tartanak. A védelem legfőbb érve, hogy az NFA csak idén január 29-én alakult, ezért semmiért nem lehet hibás:

úgy fest, az állam nem ismeri a jogutódlás gyakorlatát.

A fő probléma, hogy amennyiben bármelyik szervezet elismerné felelősségét (illetve jogelődjének felelősségét), több tízmilliós kártérítést kellene fizetnie, ehhez pedig érthető módon nincs senkinek nincs kedve. Így marad az idegőrlő várakozás és az elhúzódó pereskedés.