Ujjlevágással és benyugtatózással fenyegették a megkötözött autókereskedőt

2015.07.13. 09:19 Módosítva: 2015.07.13. 09:21

Emberrablás miatt vádat emelt négy férfi ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A négy férfi február 21-én Baján elrabolt egy autókereskedéssel foglalkozó férfit, akit addig vertek és fenyegettek, míg az egyik emberrablónak át nem engedte az autóját, és alá nem írt más biankó szerződéseket. 

Az elrabolt férfi és a támadó csapat 35 éves vezetője rivális autókereskedők voltak, Olaszországból hoztak be autókat. A másik két csávolyi vádlott az emberrablást elkövető autókereskedő csávolyi tanyáján lakott albérlőként. 

Az ügy negyedik vádlottja, egy 38 éves bajai férfi. Ő a 35 éves elsőrendű vádlottól akart a sértett autókereskedő közreműködésével autót venni és a vételár jelentős részét előre ki is fizette a két kereskedőnek. Az autót azonban nem hozták be, ezért a kereskedő vádlott átadott egy másik autót a 38 éves férfinek, ő azonban nem akarta visszafizetni a vételárat. Emiatt a két autókereskedő között megromlott a viszony, kölcsönösen fel is jelentették egymást.

A 35 éves csávolyi vádlott és a 38 éves bajai „vevő” elhatározták, hogy megszerzik a másik autókereskedő autóját, ha kell, erőszak árán is. Ebbe bevonták a másik két vádlottat is azzal, hogy ha segítenek a sértett Csávolyra vinni és vele „elbeszélgetni”, megkapják a tartozás 20 százalékát.

A 38 éves „vevő” autóvásárlás ürügyén idén február 21-ére találkozót beszélt meg a sértettel Baján. Február 21-én reggel találkoztak. A vevő kért egy próbakört az autóval. A próbaúton a vevő egy előre megbeszélt helyen állt meg, ahol beugrottak az autó hátsó üléseire a 31 és 27 éves csávolyi vádlottak, lefogták az anyósülésen ülő sértettet és közölték, hogy Csávolyra mennek.

A férfi megijedt és a kormányt rugdalva próbált kiszabadulni, de nem járt sikerrel. A két csávolyi férfi többször ököllel arcon ütötte, elvették a telefonját és a hátsó ülésre húzták.

A már vérző férfit  Csávolyra vitték, ahol a tanyáján várta őket a rivális autókereskedő. A sértett száját zoknival betömték és sállal bekötötték. A tanyán albérlőként élő két vádlott az elrabolt férfit a házba vitték, rádobták az ágyra és szállásadójuk parancsára a kezeit és lábait bálázózsineggel összekötötték, egyikük könyökkel orrba is vágta.

Mikor a sértett közölte, hogy nem kap levegőt, levették a kötést a szájáról. Ekkor megjelent a 35 éves elsőrendű vádlott kezében egy fehér folyadékkal megtöltött injekciós tűvel és egy nagy méretű erővágóval. Közölte a sértettel, hogy két választása van: vagy aláírja a „vevő” vádlottnál kitöltésre és aláírásra váró adásvételi szerződéseket és ekkor elengedi őt, vagy egyesével levágja az ujjait és belefecskendezi a halálos dózisú nyugtatót.

Időközben a sértett feleségétől olyan üzenet érkezett, hogy beindult a szülés a kórházban. Mindezek hatására a sértett közölte: bármit aláír, csak ne bántsák. Ezután a vádlottak a sértett kezeit kioldozták, és a „vevő” által vitt nyomtatványokat átadva arra kényszerítették, hogy azokat aláírja és az autóját a 38 éves férfire átruházza.  A 35 éves „házigazda” a sértettel egy olyan papírt is íratott, hogy egy korábbi, közöttük készült adásvételi szerződés „hamis”. Ezen kívül a „vevő” követelésére a sértettnek egy kitöltetlen, biankó szerződést is alá kellett írnia.

A sértett megígérte, hogy hallgatni fog, ezért iratait, telefonját és pénzét visszaadták, majd a 35 éves csávolyi vádlott Bajára szállította. Itt egy temető mellett rakta ki a sértettet és közölte vele, hogy ha feljelentést tesz, akkor ő és a családja is oda kerül.

A megfélemlített férfi mindezek után a kórházba ment, hogy ellássák a 8 napon belül gyógyuló sérülésit, és telefonon értesítette a rendőrséget. A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást. Ezért a bűncselekményét 2-8 évig terjedő szabadsávesztés szabható ki. Az ügyet a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja.