Kizárták Giró-Szász volt cégének ellenfeleit

D SOS20150618001
2015.07.14. 08:04
Pontosabban egy cég talpon maradt a tizenegyből, de hiába. A Miniszterelnökség három elemzés elkészítésére írt ki pályázatot, és mind a hármat Giró-Szász András tavaly eladott tanácsadó cége, a Strategopolis Kft. nyerte. A cég már tavaly is nagyot nőtt: 50 százalékos emelkedéssel 666 millió forintra növelte a bruttó árbevételét. A Strategopolis két tulajdonosa azonban 2014 végéig nem fizetett egy fillért sem az államtitkárnak járó 750 millióból. A Miniszterelnökségen azt mondták, a többi pályázó nem felelt meg a feltételeknek.

Az Index információi szerint teljes sikert ért el a Strategopolis Stratégiai Elemző és Kommunikációs Tanácsadó Kft. a Miniszterelnökség legutóbbi tanulmánykészítésre kiírt közbeszerzésén.

Lázár Jánosék a 2007–2013-as időszak EU-programjainak eredményeire, végrehajtására voltak kíváncsiak, ezért három nyílt pályázatot hirdettek:

  1.  Információs társadalom
  2.  Kormányzati célok és a fejlesztéspolitika összhangja
  3.  Pályázati konstrukciók kiírási hatékonyságának javítása

A monitoring és az elemzések elkészítésére sokan jelentkeztek, de végül csak a Miniszterelnökségen dolgozó Giró-Szász András kommunikációs államtitkár korábbi, tavaly eladott tanácsadó cége, a Strategopolis Kft. tudott megfelelni a követelményeknek, pedig a három tenderen – átfedésekkel – összesen 14-en indultak.

A második pályázatra például hat, míg a harmadikra öt pályázatot adtak be, csakhogy mindkét esetben kizárták az összes konkurenst, jóllehet a cégek egy része kedvezőbb árajánlatot adott, mint a Strategopolis.

Giró-Szász András régi vállalkozásának csupán az információs társadalomról szóló pályázaton kellett versenyeznie, az egyetlen ellenfelet azonban az értékelésnél lepontozták. Ezen a tenderen többek között olyan cégek pályázatát érvénytelenítették, mint a Deloitte Üzletviteli Zrt., a KPMG Tanácsadó Kft. és a Kopint-Tárki Zrt., de érdekes módon az információs társadalom pályázaton elvérzett a kormánnyal szoros kapcsolatban álló Századvég Gazdaságkutató Zrt. is, amely a BellResearch Kft.-vel közös ajánlattal próbálkozott.

Összesen 140 millió

Ha megkötik a szerződéseket, a Strategopolis három hónap alatt összesen 140 millió forintot kap a megbízásokra.

A Strategopolis forgalma az utóbbi években rendszeresen nőtt: a Céginfó adatai szerint tavaly 50 százalékos ugrással 666 millió forintra nőtt a bruttó árbevétele 2013-hoz képest. Az állami és kormányzati megrendelések miatt egyre jobban hasít a cég, pedig már 2013-ban is javítottak; akkor 150 milliós növekedés mellett 433 millió forintos árbevétellel zárták az évet, amelyből 127 milliót osztalékként ki is fizettek a tulajdonosoknak.

Kiszállt, visszaszállt, eladta

A korábbi cégalapító-tulajdonos, Giró-Szász Andrást azonban épp a tavalyi sikerév végén vált meg az – alig fél évvel korábban visszavett – Strategopolistól, akkor, amikor kinevezték kormányzati kommunikációért felelős államtitkárrá.

Giró-Szász a 2014-es országgyűlési választás után rövid időre visszavonult a politikától. Ekkor újra belépett az összeférhetetlenségi okok miatt korábban elhagyott cégébe, de kevesebb mint fél év után, október 30-án ismét kiszállt, és eladta részesedését. Első államtitkári vagyonnyilatkozatába november végén azt írta be, hogy az üzletrészért 750 millió forinttal tartoznak neki.

Az államtitkár akkor azt közölte az Indexszel, hogy a jelentős összeg a 61 százalékos tulajdonrész eladási árából, valamint az osztalékból jött össze. A Strategopolis két tulajdonosa azt vállalta, hogy a pénzt két év alatt fizeti ki neki.

Nem siettek fizetni

Az államtitkár június elején közzétett adóbevallásából az látszott, hogy a cég, bár jól ment neki, az eladáskor, 2014 utolsó hónapjaiban egyáltalán nem törlesztett a 750 milliós tartozásából. Az államtitkár Kormány.hu-ra kitett bevallása szerint 2014-ben rossz évet zárt: 10,1 millió forint volt az egész éves összevont adóalapja, ami az egyik legkisebb kereset volt a miniszterek, államtitkárok körében.

A Strategopolis egyike annak a három tanácsadó cégnek, amelynek nyilvánosságra kell hozni az államnak szállított tanulmányait, kutatási anyagait. Lázár János június elején jelentette be, hogy egy bírósági döntés alapján a Miniszterelnökségnek 30 napon belül ki kell adnia a Századvég-csoporttól 3,9 milliárd forintért rendelt anyagokat.

Jó szakértői és tanácsadói vannak

A Miniszterelnökség az Indexnek elismerte, hogy mindhárom pályázatot a Srategopolis nyerte.

A Miniszterelnökség azzal magyarázta a sikersorozatot, hogy a cég hazai és nemzetközi szakértőket és széles körű ágazati tapasztalatokkal rendelkező tanácsadókat foglalkoztat, így minden szempontból alkalmas a feladatok teljesítésére. Arra a kérdésre, hogy miért volt ilyen szokatlanul nagyarányú az indulók kizárása a három pályázaton, azt írták:

A többi pályázó nem felelt meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A Miniszterelnökség 2015. május 27-én valamennyi ajánlattevőnek hiánypótlási felhívást küldött. A felhívásban foglaltakat azonban a többi ajánlattevő vagy nem határidőben teljesítette, vagy, ha igen, az utólag becsatolt dokumentumokkal sem tudta igazolni az alkalmasságát.

Giró-Szász András azt mondta, nem tudott a pályázatokról, de egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy korábbi cége nyert, hiszen informatikai területen például a Big Fourral együtt említhető a Strategopolisnál felhalmozott szaktudás. Az államtitkár szerint a cég bevételeinek nagy részét nem az államtól, hanem a piacon szerzi.