Az lett, amitől féltették a szegényeket

3177 magyarországi önkormányzat kapott egy nagy feladatot a tél végén: új segélyrendeletet kellett hozniuk, hogy a maguk oldaláról készen álljanak a március 1-től teljesen átalakuló segélyezési rendszer működtetésére. Az állam részéről megszűntek egyes, addig központi kritériumok szerint járó segélyfajták, és százezrek váltak kiszolgáltatottá azáltal, az önkormányzatok kezébe került a döntés: akarják-e a régi segélyeket vagy helyettük valami hasonlót adni továbbra is, ha igen, kit tekintenek rászorulónak, és mennyi pénzt tudnak, akarnak erre szánni.

A Habitat for Humanity 31 önkormányzat példáján megnézte, mi sült ki ebből. A lakhatási kérdésekkel foglalkozó szervezet két segélyfajtára koncentrált csak: az úgynevezett lakásfenntartási támogatásra (LFT) és az adósságkezelési szolgáltatásra.

Központi képlet alapján számolták

Az LFT volt az utolsó jelentős, szociálisan célzott lakhatási támogatás márciusig, írja a tanulmányában Kováts Bence, a Habitat munkatársa. Ennél a segélyfajtájánál az volt a cél, hogy a rászorulók könnyebben boldoguljanak a rendszeres, lakhatással kapcsolatos kiadásokkal: a rezsivel, a lakáshitellel, a lakbérrel vagy épp a tüzelővel, és ne kerüljenek utcára nem fizetés miatt.

Az utolsó, 2013-as adatok szerint évente 450 ezren kaptak LFT-t, átlag 3870 forintot havonta. Az összeget egy központi képlet alapján számolták: minél kisebb volt jövedelem, és minél népesebb háztartás, annál több pénz járt. Az esetek 61 százalékában nem készpénzről volt szó, hanem természetbeni támogatásról, mondjuk tüzelőről, vagy eleve a közmű-szolgáltatóknak utaltak. Az LFT összesen évi 21 milliárd forintot vitt el, a 90 százalékát a központi költségvetés állta, a maradék 10 százalékot az önkormányzatok.

Az adósságkezelési szolgáltatás is ilyen finanszírozásban működött, amíg működött. Ez a segélyfajta kifejezetten azoknak volt kitalálva, akik elmaradtak a lakásfenntartási kiadásaik fizetésével, például rezsitartozásuk halmozódott fel. 50 és 400 ezer forint közötti tartozás törlesztéséhez lehetett ilyen segítséget igényelni, maximum az adósság háromnegyedének az erejéig. Márciusig a a 40 ezresnél nagyobb városokban volt csak muszáj adósságkezelést működtetni, de azért nem csak ott adták, ahol kötelező volt. A támogatottak ötöde a 20 ezresnél kisebb településekről került ki. Adósságkezelési támogatást évi 10 463-an kapták, háztartásonként évente átlagosan 107 ezer forintot.

Speciális igények

Amikor átalakult a segélyezési rendszer, a szociális államtitkárság azzal érvelt, hogy a települések választott vezetői ismerik leginkább a rászorulók nehézségeit, speciális igényeit, így ők tudják a legjobban eldönteni, milyen segélyekre van szükség. A kormány szerint a pénzhiány sem jelenthet fenyegetést a segélyre szorulókra, mert az önkormányzatok az adóbevételeikből ki tudják gazdálkodni a segélyezést, akik pedig nem, azok pályázhatnak egy szeletre a 30 milliárd forintos kompenzációs keretből.

A Habitat véletlenszerűen választotta ki a tanulmányában vizsgált 31 önkormányzatot, de próbáltak azért súlyozni településnagyság és régió alapján. Ezek lettek a legfontosabb eredmények:

• Nagyon változatosak a helyi szabályozások, de az önkormányzatok többségénél a 30 ezer forint alatti jövedelemből tengődő, legszegényebb lakosság kevesebb támogatást kap ma, mint március előtt.
• A többtagú (jellemzően a sokgyerekes) háztartások mindenhol rosszabbul jártak. (A Tolna megyei Cikón például egy havi 47 ezerből élő négytagú család csak 3000 forintnyi LFT-t kaphat ma, harmadannyit, mint régen.)
• A változások azokat érintették kevésbé negatívan, sok helyen még jól is jártak, akik egyedül vagy másodmagukkal élnek 30 és 60 ezer forint közötti jövedelemből.
• A 31-ből 5 önkormányzat (a minta bő 15 százaléka) már nem nyújt támogatást lakosai lakásfenntartási költségeihez.
• Ebből az 5-ből 3 önkormányzat (a 31-es minta 10 százaléka, Gávavencsellő, Hódmezővásárhely és Vámosatya) a tanulmány szerint egyáltalán nem segít a rászorulóinak fedezni a lakhatási költségeiket. A maradék 2 átmenet: Nagykállón kéthavi közüzemi díjhátralék esetén igényelhető támogatás, Kótajon csak szociális tűzifa támogatás van.
• A 31-ből csak egyedül 1 önkormányzat (Békéscsaba) hagyta meg az LFT régi szabályait, mindenhol máshol változtattak.
• 22 település lejjebb vitte a jövedelemhatárt a jogosultság meghatározásánál. Vagyis a korábbinál még kisebb összegből élő lakosokat tekintik már csak rászorulónak, a korábbinál kevesebb embert. 12 településen a csökkentés jelentős.
• 4 település túl magasan (30 százalékban) húzza meg, hogy a háztartás jövedelmének mekkora százalékát kell felemésszék a lakásfenntartási kiadások ahhoz, hogy jogosult legyen segélyre. Ezzel sok olyan háztartást kizárnak a támogatásból, akik amúgy rászorulnának a segítségre. Így járt szerencsétlenül például az az ózdi nyugdíjas is, akinek az esetéről nemrég írtunk. Ő telente december közepén kezd el fűteni, akkor is csak a nap egyik felében, a villany akkor ég, ha nagyon muszáj, és a vizet kútról húzza. Így aztán nem volt elég magas a rezsije a segélyhez, lényegében túl jól spórolt, és ezzel vágta el magát a segítségtől.
• 6 önkormányzatnál elsősorban a jegyző, a polgármester vagy a hivatal alkalmazottainak belátástól függ, az adott háztartás mennyit kap, mert a rendeletben nincsenek konkrét szabályok.
• 7 településen a rászorultságtól független feltételekhez kötik a segélyt, pedig ezt a gyakorlatot korábban az ombudsman is elítélte, mert a magánszférához való jogba ütközik. Jellemzően a lakás és a porta rendezettségét követelik meg, de Miskolcon a vécé tisztán tartása is feltétel, Ibrányban pedig a kutya bechipeztetését is elvárják. A miskolci és a bátonyterenyei rendelet a leginkább rászorulókkal szúr ki, amikor a túlzsúfolt lakásban nyomorgókat zárja ki a támogatásból.
• A 31-ből 5 olyan 40 ezresnél nagyobb település volt, ahol régen kötelező volt az adósságkezelési szolgáltatás. Az 5-ből 2-ben most megszűnt.
• A 31-ből összesen csak 5 önkormányzat ad már adósságkezelési szolgáltatást, és ebből is 4 lecsökkentette a támogatás mértékét.
• Előfordulnak egyébi megoldások valamilyen, lakhatáshoz kapcsolódó segélyre. 8,  főleg kisvárosi önkormányzat például 1-5 köbméter tüzelőt ad a fűtési szezonra.

Elriasztó segélyezési rendszer

A tanulmány szerzője a legveszélyesebbnek azt tartja, hogy az önkormányzatok olyan szubjektív támogatási feltételeket alakítanak ki, amelyek kiszolgáltatják a legszegényebbeket a helyi döntéshozók, hatalmasok akaratának, zaklatásnak, önkényeskedésnek adnak teret. Kováts Bence szerint attól is tartani lehet, hogy az önkormányzatok belekezdenek majd egy lefelé tartó versenybe: szándékosan olyan kedvezőtlen segélyezési rendszert alakítva ki, hogy elriasszák, illetve költözésre kényszerítsék a leghátrányosabb helyzetű, rászoruló embereket. Ilyesmire lehetett példát látni nemrég Borsodban, amikor helyi önkormányzatok egymás után kezdtek törvénysértő rendeleteket hozni a miskolci nyomorteleplakók kiszorítására.

A Habitat-tanulmány végkövetkeztetése, hogy újra központi költségvetésből finanszírozott, egységes lakhatási támogatásra és adósságkezelésre volna szükség, és mindezt egy átfogó adósságrendezési programnak kellene kísérnie.

Jó szegények, rossz szegények

A tanulmány keddi sajtóbemutatóján Somogyi Eszter lakhatási szakértő, a Városkutatás Kft. munkatársa arról beszélt, hogy a lakástámogatások visszaesése a telepfelszámolási programokkal is ütközik, hiszen nincs válasz arra: hogyan tudnák a jobb lakásba költöző egykori teleplakók egyszer csak kifizetni egyedül a megnőtt rezsikiadásaikat.

Berki Judit szociálpolitikus, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségétől azt mondta: a segélyrendszer 2014 novemberében bejelentett átalakítása „bombaszerűen”, váratlanul csapott le a szakmára, és ami szerinte a legijesztőbb, az az a kép, ami az új rendeletekből kirajzolódik, miszerint „vannak érdemes szegények és érdemtelen szegények”. 

Oda jutottunk el, amitől félni lehetett

- mondta Bényei Zoltán lakásügyi tanácsadó, aki szerint a Habitat tanulmánya nagyon súlyos jövőképet vet fel a lakhatási szegénységgel kapcsolatban.