Mégis eljárás indulhat a Pride-ra vitt szar miatt

2015.07.15. 09:48

A Népszabadság úgy tudja, hogy miután 3 napig egymásra mutogattak a hivatalok azzal kapcsolatban, hogy kinek kéne vizsgálnia a Pride-ra kivitt trágya ügyét, mégis eljárás indulhat az ügyben.

A lapnak a BRFK kedd este azt nyilatkozta, hogy az ügyben egy meg nem nevezett alapítvány kuratóriumi elnöke feljelentést tett. A rendőrség az ügyet áttette az illetékes kormányhivatalhoz. A BRFK az Indexnek már korábban is azt mondta, hogy a köztisztasági szabálysértés ügyében nem ők, hanem az általános szabálysértési hatóság, a Budapest Főváros Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel. 

Ugyanakkor a rendőrség is adatgyűjtésbe kezdett, és az általuk összegyűjtött információkat továbbították a kormányhivatalnak. A lap szerint az is elképzelhető, hogy már sikerült azonosítaniuk az illegális trágyázót. Az Andrássy úton számtalan térfigyelő kamera van, amelynek felvételei valóban segíthetnek azonosítani az elkövetőt - a kérdés csak az, hogy meddig őrzik meg a felvételeket.

Az Indexnek korábban a Főkert és a a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. is cáfolta, hogy ilyen munkálatokat végeztek volna az Andrássy úton. A rendőrség viszont a feljelentés megtételéig nem vizsgálta az ügyet.