Bemutatták a kerítést, de nem tudták megmagyarázni, hogy mire jó

IMG 4233
2015.07.16. 12:49 Módosítva: 2015.07.16. 18:26

Jelentős sajtóérdeklődés mellett, a nemzetközi sajtó részvételével mutatta be Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a déli határon épülő kerítést, Mórahalom mellett, a határtól 2,5 méterre.

Pintér a kerítés előtt felállított pódiumon állva elmondta, hogy egyelőre egy tesztkerítést állítanak fel, négy különféle verzióból fogják kiválasztani, hogy melyiket építsék meg a szerb–magyar határ 175 kilométeres hosszában. Jelenleg csak fémoszlopokat és azokra húzott hálót lehet látni. A földön azonban már ott vannak összetekert, pengékkel ellátott szögesdrótok is.

Épülget a kerítés a szerb-magyar határon

A belügyminiszter az Index kérdésére elmondta, hogy átmászásokkal fogják tesztelni a négyféle kerítést, és lemérik, hogy melyiken mennyi idő alatt lehet átjutni. Tíz nap múlva már tudni fogják, melyik kerítés tartja vissza leginkább a migránsokat.

Hende szerint egyidejűleg 900 ember dolgozik majd a kerítésen, 12 helyen párhuzamosan, hogy a 2015. november 30-i határidőig kész legyenek.

Pintér többször hangsúlyozta, hogy ez egy ideiglenes határzár lesz, de Kovács Zoltán egy kérdésre válaszolva világossá tette, hogy belátható időn belül mégsem fogják elbontani, mert szavai szerint a kerítés addig marad, ameddig Magyarországnak szembe kell néznie a menekülthelyzettel. Márpedig a közel-keleti háborúk nem most fognak befejeződni.

Az Index kérdésére, hogy miért döntöttek a kerítés megépítése mellett amikor a bolgár és török példákból látható, hogy azok egyáltalán nem állítják meg a menekültek vonulását, Pintér azt válaszolta, hogy azokon a helyeken, ahol kerítések vannak, egyértelműen csökkent az illegális határátlépők száma. Miközben a statisztikák pont az ellenkezőjét mondják.

Pintér elmondta, hogy a kerítés 2-2,5 méterre a határtól, magyar területen lesz felállítva. Felvetettük, hogy eszerint a menekültek már magyar területen lesznek akkor, amikor elérik a kerítést. EU-s szabályok szerint viszont a menekülteket ekkor már nem lehet visszaküldeni a másik országba. Ügyüket el kell bírálni, és csak azután dönthetnek a kiutasításról, vagy adott esetben a menekültkérelem megadásáról.

Azaz a kerítésnek így semmi értelme, ezen a módon legálisan nem lehet visszatartani a menekülteket. 

A belügyminiszter nem akarta érteni a felvetésünket, és arról beszélt, hogy az afgán menekültek mindenképp menedékjogot kapnak, hiszen háborús területről érkeznek.

Kovács Zoltán vette át a szót a belügyminisztertől, és azzal érvelt kerítés mellett: mivel a menekültek nem jutnak át rajta, kénytelenek lesznek a határátkelőhelyeken, legálisan belépni. Erre egy szlovén újságíró fejtette ki értetlenségét, megjegyezve, hogy Szerbiából nem fogják kiengedni a menekülteket megfelelő okmányok hiányában, tehát lehetőségük sem lesz arra, hogy ne a zöldhatáron lépjenek Magyarországra.

A kormányszóvivőt ez nem zökkentette ki, angolul is elmondta, hogy Magyarország a legálisan érkező menekültek előtt nyitva áll, nincs ok a zöldhatáron való belépésre.

Kovács szerint egyébként a menekültügy inkább szervezett bűnözési kérdés, nem emberi jogi probléma.

Kovács a sajtótájékoztatón szót ejtett a nemzeti konzultációról is, aminek tegnap zárult le a határideje. Érdekes módon fél nappal a határidő után máris tudható, hogy a beküldők többsége, állítólag egymillió ember támogatja a kerítésépítést.