Van egy harmadik áldozata is a szegedi rasszista támadásnak?

2015.07.21. 14:26

"Egy eddig nem ismert áldozata is van a borzalmas szegedi éjszakának, amikor ismeretlenek brutálisan összeverték a félvér barátja védelmére kelő Tímeát: B. Pétert félholtra verték, majd letaszították a Tisza Gyöngye hídjáról" - ezt írta a Borsonline egy Szeged Hírei nevű Facebook-csoport információjára hivatkozva. A Borsonline szerint azóta B. Péter kómában fekszik a kórházban.

Az Index megkérdezte a rendőrséget, hogy igaz-e az, amiről a lap ír. Kiderült, hogy július 19-én 0 óra 10 perckor valóban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy fiatalember leesett Szegeden, a Ligetfürdőnél lévő szórakozóhely felüljárójáról. Azaz annyi bizonyos, hogy ez ugyanazon az éjszakán, másfél órával azután történt, hogy ismeretlenek megvertek egy lányt, mert a barátját bevándorlónak nézték. Utóbbi este fél 11-kor volt.

A rendőrség szerint ugyanakkor "eddig nem merült fel olyan körülmény, ami arra utalna, hogy a fiatalembert (B. Pétert - a szerk.) lelökték, vagy a sérülései nem az esés, hanem bántalmazás következményei lennének".  Ugyanakkor a rendőrség azt is közölte az Index megkeresésére, hogy vizsgálják, a két eset között van-e összefüggés.