Amerikai harckocsikat telepítenek Magyarországra

2015.07.22. 07:54

Amerikai harcjárműveket és harckocsikat is áttelepíthetnek Magyarországra a közeljövőben – írta a Napi Gazdaság. 

A lap szerint újabb szárazföldi hadgyakorlatokra érkezhetnek az eszközök Várpalotára, a NATO felkészülésének részeként, amellyel az ukrán–orosz konfliktusra reagál a szövetség. 

Ami egyelőre biztosnak látszik, hogy az amerikai 2. lövészezred részt vesz a Brave Warrior elnevezésű nagyszabású nemzetközi kiképzésen hazánkban, amely Stryker típusú harcjárműveket is hozna magával. Ősszel egy közös átkelési művelet is lesz a Dunán, amely előzménye egy hasonló műveletekkel tarkított kiképzési folyamatnak.

A tervek szerint jövőre komolyabb, Bradley típusú harcjárművek is érkezhetnek Magyarországra, sőt, felmerült M1-es amerikai harckocsik gyakorlatozása is a Várpalota melletti lőtéren – írta a Napi Gazdaság. A tankok ideiglenes áttelepülése akkor került szóba, amikor Frederick Hodges altábornagy, az európai erők főparancsnoka látogatást tett Magyarországon. 

A főtiszttel folytatott egyeztetések után döntöttek arról, hogy sok amerikai alakulat érkezik hozzánk kiképzési gyakorlatokra az úgynevezett kelet-európai biztonsági megerősítő intézkedések részeként. A szárazföldi gyakorlatok mellett lehetőség nyílik közös kommandós felkészítésekre is. Például olyan ejtőernyősrohamra, amelyet nemrég a pápai bázisrepülőtéren hajtottak végre.

Arról a lap nem ír, hogy ez mennyiben van összefüggésben azzal, hogy Amerika a további orosz beavatkozás megelőzésére készül. Pár héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy amerikai harckocsik és lövészpáncélosok állomásozhatnak Lengyelországban és Litvániába az ukrán válságra reagálva. Akkor a New York Times azt írta, hogy Magyarországra is helyezhetnek harckocsikat.