Emberibbre tervezik az új rendőrségi fogdákat

2015.07.22. 10:29

A keddi Magyar Közlönyben megjelent az országos rendőr-főkapitány utasítása a rendőrség új fogdaépítési szabályzatról. Ez alapján nem építik át rögtön az összes meglévő fogdát, de ezeket a szabályokat kell majd alkalmazni mostantól új fogdák építésekor vagy a meglévők felújításakor, ha a műszaki adottságok lehetővé teszik.

Az egyik legfontosabb új szabály, hogy ezentúl maximum 3 személyesek lehetnek a zárkák, és fejenként minimum 7 négyzetmétert, 15 légköbmétert kell biztosítani bennük. Ez több mint kétszerese annak, amit a rendőrségi fogdák rendjéről szóló bm-rendelet minimumként megkövetel (abban férfiaknál 3 négyzetméter és 6 légköbméter szerepel, ugyanezek a számok vonatkoznak a börtönökre is, bár a gyakorlatban a túlzsúfoltság miatt képtelenek ezt betartani).

Az emberi méltóság megőrzése szempontjából fontos, milyen a vécé. Az új építési szabályzat előírja, hogy a fogvatartottak által használt vécéfülkéket a helyiség többi részétől olyan ajtóval és válaszfallal kell elválasztani, amelyek a padlószint felett 30–100 cm közötti magasságban takarják a bent lévő embert.

Az új utasítás arról is gondoskodik, hogy elviselhető hőmérséklet legyen a fogdákban. A folyósokon 18-20, a zárkákban 21-23, a mosdókban és zuhanyzókban 23-24 foknak kell lennie.

Fogda ezentúl nem épülhet pincében, az utasítás szerint "kizárólag az épület talajszint feletti részén létesíthető." Mindegyik új fogdában ki kell majd építeni zárt láncú videó megfigyelő rendszert, őrhívót és fali nyomógombos támadásjelzőt. A piros színű, könnyen aktiválható támadásjelző gombokat 2 méterenként kell felszerelni a teljes útvonalon, ahol fogvatartottakat kísérnek.