MÁV: Nem korlátozzuk a menekültek jogait

2015.07.24. 17:24

A MÁV pénteki közlése szerint a vasúttársaság nem zárja és eddig sem záratta le a menekülteket szállító kocsikat, azaz nem korlátozza az illegális bevándorlók alapjogait, írja az MTI. A vasúttársaság ezt azokra a sajtóhírekre reagálva közölte, amik arról számoltak be − például az Index −, hogy a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András levelet írt Dávid Ilonának, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának, amiben több ponton is bírálja az állami vasutak intézkedéseit a menekültekkel szemben:

  1. a Pécsről induló menetrendszerű IC-vonatokhoz kapcsolt vagonokat a kalauz indulásnál lezárja, majd csak a három órás út végén, Budapesten nyitja ki őket. Ez szerinte nem csak, hogy sérti a MÁV-Start üzletszabályzatát, de bűncselekménynek minősül, ami akár szabadságvesztéssel is büntethető, emellett pedig nyilvánvalóan felelőtlen az esetleges balesetek miatt.
  2. Azt is megemlíti, hogy a kalauzok gyorsvonati pótjegyet kérnek a menedékkérőktől, pedig a hatályos kormányrendelet szerint ingyen utazhatnának és ebbe beletartozik a gyorsvonati pótjegy is.
  3. Emellett nehezményezi, hogy a MÁV munkatársai akadályozzák a migránsokat segítő öntevékeny csoportok működését, emiatt pedig nincs senki, aki gondoskodna a menedékkérők elemi szükségleteiről, ennek eredménye pedig a vasutat és Magyarországot minősíti, nem őket.

A MÁV legfrissebb közleményében azt írja, az ajtókat azért kell becsukni, mert ezeket a kocsikat olyan InterCity vonatokhoz csatlakoztatják, amelyeket "más műszaki paraméterű" kocsikból állítanak össze. A különkocsik vezérlése azonban nem automatikus, és előírás szerint csak csukott ajtókkal lehet elindítani a vonatot. Ugyanez az eljárás minden olyan kocsinál, amelyben nincs beépített automatika, azért, hogy mozgás közben ne nyíljanak ki az ajtók.

ez nem jelent valódi lezárást, az ajtók megállás után kilinccsel belülről is nyithatók

− írják.

Szerintük sajtóhírekben "félreértésre adott okot" a kocsik ajtajára a MÁV-Start által kihelyezett "Ez a kocsi lezárva közlekedik!" tábla. Ezt a táblát péntektől nem teszik ki a menekülteket szállító járművek ajtóira.

Azt írják, a MÁV folyamatosan kapcsolatban áll a Bevándorlási Hivatallal és a rendőrséggel, így minden reggel tájékoztatást kapnak arról, hogy hány migráns várható aznak a pályaudvarokon. Így, ha kell, pluszkocsikat állítanak forgalomba. A MÁV a menekülteket szállító vonatszerelvényekben közvetlen kocsikat állít be, ami szerintük a bevándorlók érdekeit szolgálja azzal, hogy közvetlenül jutnak el úti céljukhoz, másrészt "tekintettel van a fizető utasokra is".